Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Levél Manócskának 2 születésnapja alkalmából

2009.10.15

 

 

Drága Manócskám, édes kicsi Lányom!

 

 

V

annak szép napok az életünkben, de amióta a világon vagy számomra és anya számára minden évben, az április 9., nővérkéd születésnapja, és az október 9., a te szülinapod a legszebb napok. Boldog szülinapot kívánok neked, anyuci, mamikáid, testvéred, széles-e rokonságunk és a magam nevében.(Nem kevés ember, bár egész életedben ennyien lenének körülötted, akikre számíthatsz!)

 

Két évvel ezelőtt, ilyenkor már nagyon izgultunk, nagyon vártunk. Már ekkor megleptél mindenkit, mert már akkor is elemi erővel követelted helyedet ezen a Földön, így korábban érkeztél, mint ahogyan vártunk. A világ legtermészetesebb módján születtél meg, mintha ez lenne a dolgok rendje. Testetek anyával még egymásból élt, táplálkozott, együtt lélegeztetek. Aztán egyszer csak, világra jöttél, megkezdted önálló életedet, lett belőled egy izgő-mozgó, pajkos apró, Manó. Ott tartottalak az ölemben, éreztem a pici tested minden rezdüléséét, minden apró sóhajtásod.

 

Az ostoba képeken keresztül, ami az újságban, meg a tévében van, azt gondoltam, hogy születésed olyan lesz, mint egy operáció, mondjuk, mint akinek kiveszik a manduláját. Lehet, hogy csak én éltem meg így, de születésed gyönyörű volt, nem olyan, mint egy operáció, hanem mint a legszebb opera, szimfónia. A tested a magzatmáztól ezüstös fényben csillogott, lágy, finom sírásod olyan volt, minta muzsika. Úgy születtél meg, mint ahogyan az angyalkák szoktak születni.

 

Most, két év elteltével lényed betölti a szívünket, sőt az egész házat, mit nem, az egész utcát ahol lakunk. Sára Manó kalandjairól az internet segítségével sokan olvasnak. Mit ne mondjak, amióta csak haza érkeztél, keveset unatkoztunk. Amikor az „Isten” a lelket lehelte beléd, különös, szórakozott hangulatban lehetett. Attól a pertől kezdve, amikortól a pici száddal hangokat, szavakat, mondatokat kezdtél mondogatni, csak arra az időre maradsz csendben, mikor el-elalszol. Az alvást sem szoktad ám sokáig művelni, mintha sajnálnád evvel tölteni azt az időt, amit játékkal vagy velünk is tölthetsz.

 

Vannak olyan pillanatok, amit soha nem felejtünk el. Apuci számára sok ilyen pillanat hozzád kapcsolódik. A születésedről már meséltem. Ilyen volt az a pillanat is, amikor a gőgicséléseid és gagyogásaid közben először azt mondtad, hogy „apa”. Azóta is annyira kíváncsi vagyok, hogy számodra akkor, abban az első pillanatban mit jelenthetett az, hogy apa! Mi járt a fejedben, ki vagyok én, az édesapád? Valakit, aki jó meleg, valakit, aki stabilan tartja a fejecskémet, a fenekemet, valakit, akinek zakatol a szíve, ha magához ölel? Még hitelesebb tudtál lenni, amikor azt mondtad: „ééédes apukám”! Ez már nekem szólt, ezt nem lehetett félreérteni, ezt nekem mondtad, és olyan gyönyörűen mondtad, amilyen gyönyörűt még soha nem halottam. Soha nem voltam még olyan boldog, mint amikor az első önálló bizonytalan lépéseidet megtetted. Én voltam a világ legbüszkébb apukája, amikor Egerben a „Nagyjátszótéren” táncra perdültél. Misztikus érzés számomra, amikor átérzem az örömöd, és nekem is fáj, amikor neked fáj valahol. A boldogságot a szívemben érzem, a fájdalmadat is szívből átérzem. Ilyen szívből szeretni.

 

Nagyon sajnálom azt az időt, amit nem veled töltök el. Tudod, ezeket, a buta felnőtteket sokszor elcsábítja, a munka, fontosnak vélt dolgok. Pedig nincs Nálad fontosabb. Azt gondoltam majd szép lassan cseperedsz, végigkövetem a fejlődésed, a babából, kislánnyá, a kislányból nagylánnyá, a nagylányból nővé alakulásodat. De ebben is megleptél, hiszen napról-napra lábra álltál, aztán az egyik nap már szaladtál és toporzékoltál, napról napra kimondtad az első szavakat, aztán másnap már végtelen történeteket meséltél, napról-napra szebb lettél, másnap gyönyörűvé váltál. Be kell vallanom, nem tudtam követni. Gyorsan eltelt ez a két év és én érzem, hogy fontos pillanatokról maradtam le. Mamikád, mindig elmeséli, mi minden történt, amíg nem voltam itthon, és nekem tényleg nagy-nagy hiányérzetem van. Nem voltam ott, amikor elmondtad az első mondókát, az: Egy, kettő, három, négy. Tarka kutya, hová mégy? Nem voltam ott, amikor szeretetből úgy megharaptad mamit, hogy két hétig véraláfutása volt. Nem voltam ott, amikor egyedül kikanalaztad a levest. Nem voltam ott, amikor elestél megütötted a buksidat, és keservesen sírva fakadtál. Nem voltam ott, amikor a „ruhás nénitől” megvetetted az első bugyidat. A tarka macifüles bugyikádat. És, bár készültem rá, az első lépésedről is lemaradtam. Mire hazaértem, te már az ágy szélénél szaladgáltál, mint egy kis pingvin. A napi „melót” édesé teszi az a pillanat, amikor elkezdek készülődni hazafelé, hozzátok, hozzád, édesanyához, testvérkédhez. Imádom ezt a várakozást és a találkozást. Nincs felemelőbb, mint mikor megérkezem és a testedből, lelkedből árad felém a szeretet. A két év alatt az a pillanat is eljött, amikor este, odabújtál hozzánk és csengő hangon, jól érthetően mondtad: Szeretlek apa, szeretlek anya.

 

Ma már beszélgetünk egymással. .Mindig is kíváncsi voltam, milyen gondolatok vannak abban a kicsi buksidban. Ma már elmeséled halandzsa történeteidet, mondogatod a mamikádtól tanult mondókákat. Sőt, telefonálni is tudsz! Halló, Erzsi mami! Halló, Marika mami! És belekezdesz, és csak mondod, mondod, és olyan dolgokról mesélsz, amiről fogalmunk sincs, hogyan kerülnek egy ilyen kicsi Manó fejébe. Tegnap, október14.-én odakint hideg volt, jeges szél fújt és esett az eső. Számomra depressziós, robotolós munkanap volt. Alig vártam, hogy hazaérjek. Anya sem aludt jól az éjjel, mert egy kicsit megfáztunk. Egész nap otthon gubbasztottunk. Te mégis beszámoltál róla, hogy busszal elutaztál a nagyjátszótérre, ott homokoztál, hintáztál, csúszdáztál, találkoztál más babákkal és „csávókkal” (ezt nővéredtől tanultad) akik fogták a kezecskédet és hazakísértek. És én rájöttem, hogy a Te fantáziád végtelen, és a fejecskédben mesebeli sztorik játszódnak le. Bekalandozod az egész világot, manókkal, tündérekkel, cicákkal, beszélgetsz.(És csávókkal kísérteted magadat) és játszol, játszol, játszol. Nekem nincs nagyobb örömön, mint mikor részt vehetek a játékaidban. Megfigyeltem, hogy a környezetedben fantasztikus energia sugárzik, mindenki jó kedvre derül. A depressziósok meggyógyulnak (Rólam van szó), a sánták és bénák lábra állnak (Itt is rólam van szó.) az öregek megfiatalodnak. (dédikéről van szó) Anyuci így is, úgy is szép, de amikor a Te környezetedben van, akkor a legszebb. Igaz ugyan, hogy néha rendesen kiborítod és el–elveszíti a türelmét. Számomra értelmezhetetlen ugyan, hogy miért nem látja játékosságodat, a sors ajándékát, amikor kiborítod harmadszor a főzeléket, evés közben felmászol az asztalra, kakis popsival végigszánkózol nevetve a lepedőn. De ő türelmetlenül is szép. Ilyenkor, ha megszólalok, magamhoz ölelem, és fülébe suttogom, hogy csak türelem, türelem anyuci érzem, hogy a legszívesebben a fejemet verné a falba. Agresszíven még szebb, még izgatóbb. Reméljük, olyan szüleid leszünk, akik mellett vidám, boldog gyermekkorod lesz, és sok-sok szép emléked. Az én édesapám, aki ha megérte volna, most nagyapád lenne, és biztosan a világ egyik legbüszkébb nagyapája, sajnos sokat betegeskedett. Sokmindent őrzök belőle magamban. Látom csillogó szemeit, amikor a fiai valami nagyot produkáltak. Hallom intő szavait, amikor valami rosszat csináltunk. És sajnos látom, amikor önmagával és testével küszködik, hogy az isten megadja neki, hogy csak még egy napot tölthessen velünk. Látom fáradt szemeit, elgyötört arcát. Reménytelen, egyenlőtlen harc volt. Negyven év adatott meg neki, amikor „elutazott” abba a távoli országba, aminek a neve Mennyország. Én most negyvenöt éves vagyok. Testileg, lelkileg rendben vagyok, én vagyok az egyik legbüszkébb, legvidámabb, legerősebb, legegészségesebb apuka a Földön. Mindent megteszek azért, hogy hoszzú, hosszú időt tudjunk együtt tölteni, sokat játszunk. Azt szeretném, ha egyszer majd rám emlékezel, úgy emlékezzél rám, hogy mennyit csavarogtunk, csínytalankodtunk, huncutkodtunk, nevettünk együtt. Emlékezz, hogy a vállamon vittelek fel a hegyekbe, kilométereseket kirándultunk, önfeledten birkóztunk. Szeretném, hogy emlékezz rá, hogy szikladarabokat cipeltem a vállamon, hogy neked és a Nővérkédnek sziklakertet építhessek, amiben sok-sok növény van, és Ti úgy érezhessétek, hogy a „mesélő kertben” tölthessétek a gyermekkorotokat, a szóló szőlő és a csengő barackok között. Szóval olyan jó lenne, ha egyszer büszke lehetnél édesapádra. Igyekszem ezért mindent megtenni.

 

Mégegyszer, boldog szülinapot kívánok ééééééédes kislányom! Nagyon szeretünk!

 

 

 

Szomolya, 2009. 10. 09.

 

                                                             Kövecses Anya, Kövecses Apa

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

románia sz-udvarhely

(marosi erzsébet, 2009.10.21 13:05)

Véletlenül tévedtem erre a lapra de kivánom hogy amilyen szeretettel ír alányokról és amugy mindenröl olyan szeretet kisérje a nehéz hétköznapokba az útjait és adjon egészséget a felnevelésükhőz a
MINDENHATÓ ISTEN.
tisztelettel ER