Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Levél Sára nagylány harmadik szülinapja alkalmából

2010.11.04
Édes, kicsi Nagylányom!
 
 
H
armadik születésnapod alkalmából sok minden jót kívánok Neked! Nagyon szeretlek! Izgatottan készülődök, mert kapni fogsz anyától, testvéredtől és tőlem csinos ruhácskákat, képet a gyermekszobád falára, mindenféle általad imádott hercegnőről, Arielről, Csipkerózsikáról, Hamupipőkéről, Bellről. Már nagyon várom, hogy átadhassuk és furdal a kíváncsiság, hogy vajon, hogyan fogsz örülni ajándékaidnak. Amióta megszülettél, gyorsan telnek a napok és az évek. Lám már három éves vagy! Ez a nap azzal is jár, hogy hetek óta lelki beteg az egész család, mert két nap múlva, hétfőn felvirrad az a nap, amikor óvodás leszel.
 
Féltelek! A mai napig mindentől igyekeztünk téged megóvni, ami baj, probléma csak jöhetett kívülről. Szüleid, nagyszüleid azon igyekeztek, hogy Neked a lehető legjobb legyen, gyermekkorod vidáman, és a legnagyobb szeretetben teljen. Persze az óvodával kapcsolatosan te is kíváncsian érdeklődtél, és amikor elvittünk magunkkal megmutatni az óvodát, a két gyöngyszemed csak úgy csillogott, ahogyan az óvó nénik és a gyereke szeretete végigkísért a játékszobákon. Mi is ott voltunk veled, apa és anya még szabadságot is vet ki ebből az alkalomból, amikor Sára nagylány először tekintete meg az óvodát. Egyúttal megragadtuk az alkalmat és játszottunk is egy kicsit, főként azokkal a játékokkal, amik már akkoriban is divatban voltak, amikor még mi voltunk kicsik. Majdnem össze is veszetem egy kisfiúval, aki nem akarta odaadni, kipróbálni a távirányítós autót, de aztán, nagy harc után, mégis győzött bennem a felnőtt. Erősebb, okosabb enged. Egyúttal megállapítottam, hogy a mi óvodáskorunkban sokkal praktikusabb játékaink voltak. (Például mikor látott valaki utoljára fehér pettyes, piros gumilabdát, vagy búgócsigát? Ha a játékboltban valaki similabdát kér, kizárt, hogy az eladó tudja, miről van szó.) Sajnos apa és anya nem iratkozhatnak be az óvodába, és nem lehetünk ott veled minden egyes alkalommal. Pedig, én hasznosabban tudnám tölteni néha azt az időt, amit egyébként „munkával” töltök.
 
Például, nem tudom elképzelni azt az esetet, amikor hosszabb időre, magadra hagyunk bárhol is. Most pedig, egyik napról a másikra ott kellene hagyjalak az óvodában. Mi lesz ott veled? Már fél éve óvodást játszunk otthon. Mindig azt mondjuk, milyen jó lesz Sárának az óvodába, lesz ott sok-sok gyerek, nagyokat fog játszani, a sok-sok játékkal. (Búgócsiga pedig nincs!) De sajnos miközben erről beszélgetünk, arra gondolok, mi lesz ott veled. Kinek szólsz, ha fáj, kinek szólsz, ha ki kell fújni az orrod, szólsz-e majd, ha pisilni kell, mi lesz, ha esetleg elesel, megütöd magad? Mostanáig ha fájt anyához bújtál, aki simogatva vígasztalt, ha ki kellett fújni az orrodat, apucihoz szaladtál, és titokban bele törölted az orrocskádat a fekete bársony nadrágomba, ha pisilni kellett szüleidnek szóltál, 22 méter WC papírt gombolyítottál le és téptél szét apró-pici darabokra, ha megütötted magadat, az ölünkben sírtad ki fájdalmad. Mi lesz veled, ha esetleg bántanak? Fogsz tudni ott aludni, eszel majd rendesen?
 
Számtalan kérdésre nem tudom a választ. Olyan egy kicsit, mintha el akarna valaki szakítani tőlünk. Mondom ezt, pedig korábban több éven keresztül egy általános iskolában tanítottam, és jó pedagógusnak tartottam magamat. Számtalan szakkönyvet lapozgattam. A szakkönyvek nem írták, hogy a harmadik életéveskor, gondot okozhat szülőnek, gyermeknek egyaránt.
 
Amíg tanítottam, osztályomban 33 gyermek volt. Akkor azt éreztem, mintha mind a 33 az én gyerekem lenne. Nagy teher, nagy felelősség. Akkoriban sok szakbölcseleti könyvet olvastam, így került a kezembe a Próféta könyve is.
"
„Gyermekeid, nem a Te gyermekeid
Az önmagáért sóvárgó élet fiai és leányai ők.
Általad, de nem belőled jönnek,
Veled vannak, de nem tiéid.
Nekik adhatod szeretetedet, de gondolataidat nem,
Mert saját gondolataik vannak.
Otthont adhatsz testüknek, de lelküknek nem,
Mert az a holnap házában lakik, hová
te még álmodban sem juthatsz el.
Formálhatod magad képükre, de őket saját képedre
formálni ne törekedjél.
Mert az élet nem halad hátrafelé s nem időz a tegnappal.
Te vagy az íj, húrja pendül s gyermekeid élő nyílként szállnak el.
S ki tartja az íjat, látja a célt a végtelen útján,
és erejével vonja a húrt, hogy nyilai bizton,
gyorsan és messze szálljanak.
Örüljön az íj az íjász kezében;
Mert az íjász egyként szereti a repülő nyilat
s az íjat, mely mozdulatlan áll."

(Kahlil Gibran próféta)
 
Milyen szörnyű is ez! Mert miről is ír a próféta? Arról, hogy Neked saját utad van, ahová nem fogsz minket elvinni magaddal, arról, hogy Téged, el kell engedjünk egyszer, hogy saját életedet formáld. Arról, hogy a döntés a Tiéd kell legyen, hiába tudjuk anyával, mi lenne a helyes, a neked való. Arról, hogy saját, önmagáért sóvárgó életed, már akkor elkezdődött, amikor a szülőszobában, az ölemben gőgicséltél. Arról, hogy az oviban nem lehetünk együtt. Arról, hogy amikor együtt játszunk, együtt nevetünk, Te akkor is saját játékaidat játszod, önmagadat teremted.
 
Amióta vagy nekünk, úgy érzem semmi nem fogható, ahhoz a gyermekhez, aki saját testemből, véremből születik. Pedagógusként, amíg valakinek nincs saját gyermeke, nem érezheti azt az örömöt, azt a fájdalmat, azt a szeretetet, amit saját gyermeke iránt érez. Egyszerre lett ez így. Elmesélem!
 
Tudom, szereted a meséket!
 
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegénylegény, aki valahol, valamikor, maga sem tudta hogyan, mikor, de elvesztette önmaga lelkét. Aztán eljött az a pillanat, amikor úgy érezte, meg kell találnia a boldogságot, mert ha nem, akkor a veszteségbe belepusztul saját maga is. Útnak indult tehát, hegyen át, völgyön át, árkon át, bokron át, csak ment, ment mendegélt. Egyszer csak, hirtelen, megérkezett egy kicsi, elvarázsolt faluba. Mesélték, hogy ebben a faluban lakik egy királylány. A szegény legény, úgy érzete, hogy ha már itt jár, mindenképpen látnia kell a királylányt. Amikor eljött az idő, megpillantotta a királylányt. A királylány gyönyörű volt, nem csoda, ha egyből bele is szeretett. Úgy érezte, nem tud nélküle élni. Úgy érzete, ha megszeretheti, a királylány mellett megtalálja elvesztett lelkét. Türelmes volt a szegény legény és szorgalmas is, de talán nem volt elég szorgalmas még sem, mert sok idő kellett, amíg a királylány is felfigyelt rá, és megszerette. Ennek a falubeli királylánynak, nem volt kastélya, fényes hintója, arany koronája, de igazi királylány volt mégis. Gyönyörű teste és lelke volt, mint bármely mesebeli királylánynak. Sokan versengtek a kegyeiért, az emberek utána fordultak az utcán és azt suttogták -„Milyen meseszép lány! Biztosan nagyon boldog lesz, aki egyszer megkaphatja!” Így hát a szegény legény, amikor egymáséi lettek tudhatta, hogy nagy-nagy kincset őriz, nagyon vigyáznia kell rá. Most már semmi nem álhatott boldogságuk útjába. Bár örömük teljes volt, boldogok is voltak, és lubickoltak is a szerelemben, mégis a királylány és a legény (aki már ne volt szegény legény) úgy érezték valami nagy-nagy öröm, hiányzik az életükből. Addig-addig szeretgették egymást, amíg a királylány áldott állapotba nem került. Nyolc hónapon át türelmesen várták, hogy szerelmük gyümölcse megszülessen. Végre-végre ráleltek arra, ami olyan nagyon hiányzott mindkettőjüknek. Eljött a nagy Nap, amikor közös gyermekük megszülethetett. Díszbe öltöztették erre az alkalomra szívüket, lelküket. És egyszerre ott gőgicsélt ölükben egy kicsi-pici apró Manófalvi Manó lány.
 
Ám akkor, amikor a legény először pillantotta meg gyermekét, hirtelen nagy –nagy ragyogás támadt. A legény úgy érezte, majd belevakul a tündöklő fényességbe. A világ egyszerre elveszett. A legény egyedül maradt, ölében gyermekével. A fényes ködből egyszerre, testet öltött egy hatalmas, szárnyas lény. Ott lebegett egy, fényes, hatalmas ködszerű angyal. Olyan tisztán látta a legény, hogy még le is tudná rajzolni. Meg is szólalt. Hangja olyan volt, amit soha nem lehet elfelejteni, úgy zúgott, mint az orgona, úgy csengett, mint a harangok.
 
-        „Ne félj tőlem! Útravalót hoztam! Ez a gyermek az istenek ajándéka, a tiétek. Úgy vigyázz rá, mint legféltettebb kincsedre! Ő a tested, ő a lelked, ő a vagyonod, ő az örömöd, a szemednek fénye, a szívednek dobbanása, nevetése a te nevetésed, fájdalma a te fájdalmad. Őrizd, neveld, tedd boldogabbá, mint amilyen boldog te vagy, tedd ügyesebbé, mint amilyen ügyes te vagy, tedd okosabbá, mint amit te tudsz a világról. Tedd a lelkileg gazdaggá! Ismertess meg vele eget, földet, vizet, tüzet. Védd, óvd! Szeretve szeresd, mindennél jobban! Építsd, hogy önmaga lehessen, hogy az általa választott utat járhassa. Tanítsd, hisz ez a szakmád. Nehéz örökséget hagyok rátok! Csak addig lehettek, boldogok, amíg ő boldog mellettetek, csak addig van számotokra öröm, amíg ő kacag szemetek tükrében. Önmagad elveszett lelkét kerested, most a gyermekben ezt visszaadom neked. Vigyázz rá! Nem lesz több esélyed!”
 
Nem tudta a legény mennyi idő telhetett el! Amikor, az aranyos fény eloszlott, az angyal köddé vált, a legény ölében ott ült a gyermek. Teste a legény ölét melegítette. Meg-megrebbent, aztán egyszerre sírni kezdett. A szeme hunyva volt. A gyermek sírása egyszerre elcsitult. A nehéz szempillák megmozdultak. A baba hatalmas, sötétkék szeme kinyílt. Tükréből egy angyal nézett a legényre.
 
Eddig tartott a mesém! Van ebben minden kicsim, ami egy mesében szokott lenni. Van benne királylány, szegénylegény, angyalka, Manó.
 
Kitaláltad? A szegény legény én vagyok, aki általad visszakapta a lelkét, a királylány édesanyád, és a mesebeli kicsi, megszületett Manóka, Te vagy kicsim!
 
(Nem is mese ez gyerekek! Ezen a napon ez szóról szóra így volt! Angyalok márpedig vannak! Apa látta az angyalt. Ha pedig angyalok vannak, istenek is vannak, és akkor a mesék is igazak. Ez az én titkos történetem, csak neked meséltem el kicsi lányom. Tudom, Te hiszel Nekem, hisz együtt éltük át.)
 
Ez a mese az én ajándékom neked, harmadik szülinapod alkalmából!
 
Hát! Hétfőn lesz nekem egy óvodás nagylányom. Azért nagyon büszke vagyok Rád! (és magunkra is) Furcsa ez, nem is tudom, szomorkodjak, nevesek, izguljak, vagy legyek tele reménnyel!!!
 
Mégegyszer, boldog szülinapot, Sára nagylány!
 
Nagyon szeretlek!
 
 
                                                                                         -                                   apuci                                                       
 
Szomolya, 2010. november 4.
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.