Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Rekviem Marika mamiért

2011.02.08
Nagyon szeretem Marika mamit. Marika mami egyike azoknak, akikkel születésem után először találkoztam. A szeme, az arca mosolygott szinte megfiatalodott, ragyogni kezdett, amikor engem, a kis unokáját karjaiba vett, amikor először meghallotta gőgicsélő hangomat. Miután a testvérem, Niki nagylány lett, most másodszor született újra az én Marika mamim. Most már elmondhatom, hogy Marika mami soha nem volt igazán egészséges. Betegségéről tudni sem akart, soha nem beszéltünk róla. Emlékeim szerint az eddigi Naplómban soha nem írtam arról, hogy mami nincs jól. Sokszor önfeledten játszadoztunk, végestelen-végig tanultam, mondtam vele a mondókákat:
 
„Dirmeg-dörmög a medve, nincsen neki jókedve………..”
 
„Csön-csön gyűrű, arany gyűrű………………..”
 
Marika mami hangja szinte csilingelt, amikor együtt dalolt velem. Nevettünk, nevettünk ahogyan csak a torkunkon kifért.
 
-Gyere ide hozzám, Életem!
 
Amikor huncutul odabújtam hozzá, össze-visszaölelgetett, puszikált. Lágy meleg öle volt, puszija édes volt és csikis.
 
Nem vettem észre soha, hogy amikor minden este meglátogattuk, Marika mami az ágyból kelt fel. Sokat pihent, talán túl sokat is. Nem vettem észre, hogy játék közben, végtelenül elfáradt. Nevetése el –elcsuklott, a szeme fénye meg-megtört. Volt egy közös játékunk. Amikor esténként a szüleimmel hazamentünk az emeletre, ahol az ágyikóm és játékaim vannak, még az ablakon bekopogtattunk hozzá. Mami szélesre tárta ablakát, akkor is ha idekint 40 C fok volt, akkor is ha mínusz tíz. Apa felemelt, és én még egyszer megsimogattam a mamikámat, és cuppanós puszit nyomtam piros arcára. Minden este elmondta:
 
-„Szép álmokat, angyalkák vigyázzanak Rád!”
 
Én pedig tudtam, hogy angyalkák vigyáznak rám, és Marika mami küldte őket.
 
Jót nevettünk, amikor a nyár közeledtével mami szúnyoghálót tett fel az ablakra,és én nem értettem, miért nem érem el a kezemmel mosolygó arcát. Persze, a szúnyoghálón keresztül is megtanultunk puszilkózni. Kezét a hálóra fektette, én pedig belepacsiztam a tenyerébe.
 
Az én Mamimat mindenre rá tudtam venni. Kergetőzött velem, bújócskázott, hintáztatott, a magasba emelt, a magasba emelt, elkapott, összegyömöszölt és mesélt, mesélt, éppenúgy, mint Nővéremnek, amikor még kicsi volt. Az én Mamit engem féltőn óvott. Nem szidott, nem beszélt hangosan sohasem velem. Még akkor sem, amikor anyukámnak és apának elfogyott a türelme hozzám. Játékosan, gőgicsélve fenyegetett: „Nem, ezt nem szabad Sára!”
 
Marika mami maximálisan elkényeztetett engem. (Ezt a mi családunk apa hibájaként szokta felróni.) Soha nem tudtam olyat kérni tőle, amit ne tett volna meg. Ő volt Mami a „nagy hókusz-pókusz, antanténusz, szórakaténusz, ala-bala, bambusz, varázsló”, aki ha csak megkívántam, éjjel-nappal, télen-nyárom varázsolt nekem finomságos innivalót, mindig a kedvenc rostos ivólevemből. Ha almalét kívántam, ha barackot, ha szőlőt, ha szilvát, mindig olyat adott, amit csak kitalálni tudtam. Mamikám birodalmában volt ám minden, ami szem-szájnak ingere süti, csoki, cukorka. Nem győztem habzsolni, nehogy szomorúságot okozzak az én mamikámnak, hogy ne fogyasszak el valamit, amit ő varázsol nekem. Csak úgy dagadt a pocakom egy-egy varázslás, „garázsolás” után.
 
Amikor eljött, a december és vártuk a Mikulást és a Jézuskát, ami pár garasa maradt maminak, mind elküldte a Télapónak, a Jézuskának hogy hozzanak ajándékot az ő unokáinak. Karácsony napján, a nagy ragyogást, csillogást túlragyogta mamikám szeme fénye, hogy boldognak látta az ő unokáit.
 
Marika mamit mindenki szerette, és ő is szeretett mindenkit közülünk. Persze, azt csak én tudom, hogy Nikit és engem szeretett a legis-legjobban. Mindenkihez volt jó szava, mindenkit segített ahol tudott. Néha elkeseredett, mert az erejéből még több szeretetre nem jutott. Igen ez a legjobb, amit tudok mondani. Marika mami teljes erejéből szeretett minket, amíg csak az ereje tartott, amíg fel nem örlődött, végtelen szeretete.
 
Az elmúlt év őszétől Marika mami sokat feküdt, sokszor akkor is, amikor meglátogattam. A szeme még mindig csillogott, amikor játékommal, táncommal, gyermekdalaimmal megpróbáltam jókedvre deríteni. Egyre ritkábban látogatott meg minket az emeleten, persze mi egyre gyakrabban látogattuk őt, a Mamik Birodalmában. Sokszor már az egész napot itt töltöttük az én nagy örömömre. Sajnos Marika mami nem lett jobban, egyre nyilvánvalóbb lett, hogy itthon nem tudom meggyógyítani, szeretetem, jókedvem, kacagásom, simogatásom kevés lesz. Apukám megsúgta, hogy Marika mami beteg. Nagyon beteg, ezért kell rá nagyon vigyázni, ezért kell nagyon jó kislánynak lenni, ha a Mami Birodalomban vagyunk. Sajnos eljött az, az idő, amikor Mamikámnak be kellett költözködni a Kórházba. Először Mezőkövesdre jártunk látogatni. Ide még én is bemehettem. A kórteremben a nénik hamar megszerettek. Még a doktor bácsi is mondta, hogy végre egy kis kacagás, egy kis nevetés, ez gyógyítja csak meg igazán a betegeket. Nem győztem a néniket szórakoztatni meséimmel, dalaimmal, manótáncommal. Még ajándékot is vittem mindenkinek, amiket persze vissza is szedtem tőlük, amikor elindultunk hazafelé. Láttam, hogy Marika mami nagyon-nagyon büszke rám. Mondogatta is a többi néninek: „Ez a Sára, ez az én kisunokám, fél egészség.
 
Marika mamit hamarosan Miskolcra kellett szállítani, mert igazán Mezőkövesden sem lehetett meggyógyítani. Sajnos Miskolcon már én sem mehettem be a kórterembe. Hiába sajnos ezt el kellett fogadni, hogy az unokák 12 év alatt, nem látogathatják a magymamijukat a kórházban. Persze azért én is utazgattam Mamikámhoz, és küldtem neki apával, anyával puszit, játékokat. A doktor bácsik el sem tudták képzelni, hogy Marika mami mit kezd annyi sok játékkal, babával, plüssmacival ami, szekrényén, ágyán van. Marika mami nagyon hiányzott. Nem tudott kijönni hozzám a folyósóra, megoperálták szegényt. Aztán még kétszer kellett megoperálni. Persze ahová én nem mehettem be, oda azért eljutott a hangom. Míg anya nagymamit ápolta, én apával jókat csintalankodtam a folyósón, a hatalmas visszhangos aulában. És csak mondtam, csak mondtam, azt hogy mennyire szeretem, mennyire hiányzik, mert azt reméltem, hogy a visszhang eljut hozzá, hogy a betegségében elmosolyodik, és eszébe jut: „Sára fél egészség!”
 
Hamarosan a doktor nénik és doktor bácsik ismerősként fogadtak minket, nagyokat köszöntek, mert tudták, hogy amíg Sára látogatja a nagymamiját, a sebészetre beköltözik a mosolygás, a vidámság, a lelki egészség. Két hónap alatt, megtanultam kezelni az ital automatát, és fel tudtam sorolni segítség nélkül a Szomolytól-Miskolcig sorakozó falvakat.
 
Marika mami 2010. Karácsonyán és Szilveszterén nagyon hiányzott nekünk. Nem engedték haza. Persze mi látogattuk a szent napokon is, és Szilveszterkor is a családi buli előtt. Az én anyukám Karácsonykor még engem is belopott egy pillanatra hozzá, nem törődve a tilalommal, nem törődve senkivel és semmivel.
 
-                  Szia Marika mami, szia! Nagyon szeretlek! Siess meggyógyulni!
 
Marika mami a könnyeit nyelte. Azt hiszem ez volt a legnagyobb karácsonyi ajándék életében. A végtelen szeretetet szinte tapintani lehetett abban a pillanatban.
 
-                  Szia Marika mami! Nagyon szeretlek!
 
Ekkor találkoztunk utoljára!
 
(Máig így emlékszem rá. Mosollyal a száján, a szeret könnyeivel acélkék szemeiben. Csak néztük-néztük egymást, szemeink tükrében, és a mamiéban, ő az enyémben. Szerettük volna, ha az a pillanat örökké tart.)
 
Marika mamival valami érthetetlen, megmagyarázhatatlan dolog történt. Elment, itt hagyott minket. Egyszer csak nem mentünk többet Miskolcra.
 
-                  Miért nem megyünk a Marika maihoz?
-                  Ő miért nem jön haza?
 
Apa azt mesélte, hogy Marika mami nagyon messze költözködött. Van egy Ország, ahová nem lehet eljutni autóval, vagy busszal. Ez az ország az égben van, de még repülővel, és helikopterrel sem lehet oda elutazni. Úgy hívják Mennyország. Egyszer ide költöznek azok, akiket nagyon szeretnek. Egyszer már halottam erről. 2008.-ban ide költözködött, egri dédnagymamim. Ő nagyon öreg volt. Marika mainak miért kellett ide költözködni? Ő nem volt öreg. Miért nem tudták meggyógyítani a doktor nénik és doktor bácsik. Marika mamit nagyon szerettem, és apa is, anya is, Niki is, meg dédi is szerette. Ő biztosan a Mennyországba került. Olyan messze van, hogy a hangja nem jut el hozzánk, csak álmainkban tudunk egymással beszélgetni. Csak itt, ebben az országban tud egészséges lenni, így már nem fog soha haza jönni.
 
Apa azt is mondta, hogy mami ebben az országban, egy szép kertben lakik. Sok-sok kisgyerek van körülötte, akik mesélnek neki Sáráról, Anyukájáról, Nináról, Apáról, Anyáról. Énekelnek neki, zenélnek neki. Egy felhő tetejéről néz minket, és onnan szeret a szemeivel. Mi is hiányzunk neki, és könnyezik is néha emiatt, de mami boldog. Már soha nem lesz beteg, és mindent tudni fog rólunk, mindig, mindig, mindig.
 
-                  Nagyon hiányzol, drága Marika mami! Szeretlek, és soha nem felejtelek el!
 
Szomolya, 2011. február 8.
 
                                                                                              Kis Unokád Rongyvár Pultútó