Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kedves Barátaim, Olvasóim!

 

M

egint eljött az ideje, hogy hírt adjak magamról, és most sem tudom igazán, hol is kezdjem! Vagyis tudom! Először is egy pár mondat magamról. Képzeljétek, csücsülök! Nem megtámasztva, billegve, hanem stabilan és egyedül fel tudok ülni, bármilyen testhelyzetből. A két kis kurta kezemmel megtámaszkodom, a popsimat hátra tolom, amíg csak rá nem huppanok. És már ül is Sára baba! Ma már ülve fürizem, nagyokat huncutkodok apucival, mindig lefröcskölöm. Csak úgy dől a víz a fürdőkádamból, ha elkezdek pocsolni. Kedvenc játékom a fürdőhab, nagyon muris ha az ujjacskáimmal kipukkasztom a habgyöngyöket. A fürdőhab egyébként ehetőnek tűnik, rendszeresen megpróbálom megkóstolni, de anya valamiért nem engedi, hogy jóllakjak vele. Apa nemrégen parkettázta a szobámat, és akkor azt mondta, vigyázni kell ám, nehogy a parkettát víz érje, mert még elvetemedik. Most meg ő biztat arra, hogy pocsoljak csak ahogyan bírok. Biztosan szeret apa parkettázni, és újra akarja kezdeni az egészet azért hancúrozik velem. Ringázni is tudom magamat előre-hátra, előre-hátra négykézláb. Így még könnyebb játszani mamikámmal, anyucival, apucival meg a tesómmal. A pápázás mellett, tudok tapsikolni, sőt meg tudom mutatni az okos kis fejecskémet, meg azt, hogy milyen nagyra nő a Sára. Amilyen magasra csak felemelem a kezemet, olyan nagyra nő a Sára, nemsokára! A kis szám be nem áll, egy egész szomolyai babakocsis sétát végig tudok beszélgetni. Az egri nagymamim mindig azzal szekált, hogy micsoda dolog az, hogy egy kislány fogatlan is meg, meg „kugli fejű” is. Hát, most már van frizurám, össze is szokott kócolódni fürizés közben. És ha jól összeszámolom a negyedik egérfogacskám is kibújt.

 

Nem tudom ki, hogyan van vele, de nekem nagyon melegem van mostanában. Az tök jó, hogy lehet mezítlábaskodni (nagyon élvezem) és, hogy alig kell egy-két ruha, ha sétálni megyünk, de a napocska úgy süt, hogy néha le se tudunk menni a földszintre a nagymamihoz. Apuci egy szál alsógatyában van legtöbbször, (mondjuk ő télen-nyáron így van itthon) és néha az udvaron meg az utcán is így mászkál. Anyucinak a haja is az égnek áll néha, attól, ahogyan fel van öltözve. Apuci egyébként izzadékony, és szerintem legszívesebben az alsógatyát is levenné, de úriember, és tekintettel van az öt nőre, akik életvitelszerűen és családilag körülveszi. Megúsztuk a cseresznyefesztivált is eső nélkül. Nagyon de nagyon sok bácsi és néni jött Szomolyára. Volt egy hatalmas színpad és ott rengeteg program. Még a nővérkém is fellépett a színpadon. Niki táncol, és azt mindenki tudta a családból, hogy táncol. Na de hogy ilyen jól táncol, azt nem gondoltuk volna! Felvett egy olyan, de olyan ruhát, hogy forróvérű, latin vadcicának nézett ki benne, teljesen elfeledtetve, hogy még csak 13 éves. Megszólalt a zene és Niki csak úgy ropta a partnerével, betáncolva és betöltve az egész hatalmas színpadot. Mindenki csak ámult és bámult és én nagyon, de nagyon büszke voltam a nővérkémre. Aznap este apuci légpuskával alig győzte elriogatni a portánkról az autogramkérőket, Niki rajongóit. Én is tudok ám táncolni, ha anyuciba, vagy mamikámba bele csimpaszkodhatok. Csak úgy rakosgatom a kis hurkás lábikóimat. Talán jövőre én is felléphetek a Cseresznyefesztiválon. Apuci kiállítást nyitott meg a Közösségi Házban. Sok-sok szobor meg fotó, meg üvegfestmény volt kiállítva. Apuci szépen beszélt a képekről meg az alkotókról és nagyon csinos volt, legalább ugyanolyan csinos, mint az esküvőn. Apuci, ha kell olyan szépen, és okosan tud beszélni, hogy szerintünk maga sem érti igazán, mit mond, de jól hangzik. Amikor meg otthon bohóckodik nekünk, mintha nem ugyanaz, az apuci lenne. Én így is meg úgy is nagyon szeretem hallgatni, meg játszani vele. (Ezt még nem is meséltem! Képzeljétek, amikor megszülettem, apuci vágta el a köldökzsinórt, ami anyucihoz kötött testileg. Így hát engem anyuci szült, de apuci engedett el önálló utamra az életben. Így, mindannyiunknak nagyon nagy szüksége van a másikra, egymás nélkül nem létezünk)

 

A fesztivál két napig tartott és nagyon színes és forgatagos volt, egy kicsit talán túlságosan is. Engem a végén már fárasztott. Apuci sok-ok cseresznyét szedett és volt egy hét, amikor többet volt cseresznyefán, mint a földön. A keze majd egy hétig tiszta lila volt a szomolyai, rövidszárú mézédes feketétől. Anyuciék meg sokat ettek belőle és biztosan sok jutott az anyatejcsibe is, és én biztosan vonzani fogom a mágnest, mert a szomolyai cseresznye arról híres, hogy nagy benne a vastartalom.

 

Alighogy vége lett a fesztiválnak nálunk nagy táborozás kezdődött az udvarunkon. Itt táboroztak nővérkém „barátai és üzletfelei”, vele együtt heten. (Nelli, Dóri, Csenge, Viki, Vivien, Lili és Niki) Szegény apuci! Ez a hét is kislány volt egytől egyig. Nálunk igazi nőuralom van, de szerintem az apu ezt élvezi. Én remekül szórakoztam, mert egy kicsit mindenki velem volt elfoglalva. Dóritól megtanultam, a kis kezemmel hívogatni, és felváltva sétáltattak, meg ringattak és bohóckodtak nekem. Az udvarunk igazi kempinggé változott, két sátrat állítottunk fel, hintát, széket, asztalokat. A kert megtelt gyermekzsivajjal, zenével, kacagással és jókedvvel. Apuci hol tüzet rakott, hol bográcsban főzött, hol tűzhelyez épített, hol elvonult egy csendes sarokba egy kicsit egyedül lenni. Anyuci is meg nem állt egész nap Dédinek mag nagymaminak is része volt a lányokból, mert volt, aki nem mert, a sátorban aludni. A tábor egyébként árnyékban 47 fokos hőmérsékleten, kritikus UV sugárzási időszakban került megrendezésre. A sátrakban napközben nem lehetett megmaradni, így a főhadiszállás mamikáméknál, a kőházban volt. Nagyon jól érezte magát mindenki.

 

Apuci újabban „Mosolygó Aranyalmának” hív. Amióta megszülettem voltam már: Sára baba, Babóca, Bambóca, Bambuszka, Sárantyú, apuci pici szerelme, Babika, kicsi tücsök. Az a lényeg, hogy Sára babát szereti mindenki a családban és így nagyon jó nekem. Július 9.-én betöltöm a 9. hónapomat. A világ kitágult előttem, amint olvashatjátok, rengeteg kalandban, élményben volt már részem. És még Szomolyáról jóformán ki sem mozdultunk, mert hosszabb utakra egyelőre nem vállalkozunk. Apuci lelkesen tervezi, milyen lesz, ha eljutunk életemben először az Állatkertbe, Vidámparkba, játszótérre, kirándulni………….. Ezek a dolgok még mind, mind előttem állnak. Alig várom, hogy újabb kalandjaimról beszámolhassak nektek. Sziasztok!

 

 

 

Szomolya, 2008. június 26.      Kövecses Mosolygó Aranyalma Sára baba              

 

 

 

 

Kedves Naplóm!

 

 

M

a vagyok kilenc hónapos! Ez az alkalom igazán megér egy levelet számotokra kedves olvasóim. Az előző levelem óta megtanultam, előre mászkálni. Ebben édesanyám segített. Megmutatta, hogyan kell rakosgatni a lábikómat, meg a kezemet. Ma már igazán profi vagyok. Az utolsó, védő néninél való méretkezés 72 cm magasságot és 9,2 kilogrammot eredményezett. Még mindig szopizom. Az anyatejcsi kiegészül, anyuci által főzött mindenféle finomsággal. A legjobban a sárgarépa, krumpli húsleves mixet kedvelem. A boltban kapható trutymókból igazán csak a gyümölcsösek jönnek be. Alig várom persze, hogy anyucival és a tesómmal együtt falatozhassuk a görögdinnyét. Meg szeretnék mindent kóstolni, amit ők esznek, így nem is igazán lehet a közelemben enni, inni. Valahogy irigy vagyok rá, hogy a szüleim mindent megehetnek, megihatnak. Jók lennének azok az ínycsiklandozó dolgok nekem is.

 

Mamikám megtanított arra a mondókára, hogy: „Én kis kertet kerteltem, bazsarózsát ültettem…” A kis kezeimmel el is tudom mutogatni. Persze Sára baba sajátos, manó nyelvén ez a következőképpen szól: Tyetyetyetyetye-tyetyetye. A ritmus, a dallam az stimmel. Ez az első önálló mondókám, amit színi előadásként meg tudok mutatni. Folyamatosan nagy sikerem van. Megint új rokonokat ismertem meg Miskolcon. Hiszen én itt születtem! El is mentünk a kórház előtt, ahol először találkoztam személyesen anyucival meg apucival, ahol először sütött rám a napocska. Apuci mesélte,.hogy az egri nagymamim, ebben a városban volt kislány. Megismertem Dorkát, aki egy kislány, Jóska bácsit, Zuszsa nénit, Gabika nénit, meg egy aranyos nénit, aki már nem először látott engem, és anyuci, apuci esküvőjén is járt Szomolyán, meg azt mondja látott akkor a kórházban, amikor megszülettem. Őt Jolika néninek hívják. Azt ne kérdezzétek kit milyen rokoni szál köt hozzánk, szerintem apuci sem érti ki, kinek anyukája testvére, gyermeke, gyermekének a nagybácsija. Szerencsére nagy a rokonság, így mindig van, aki számomra új, akitől lehet kisruhákat kapni. Most Gabi néni segítségével újítottam fel a ruhatáramat. Nagyon trendi dolgaim vannak, néha azt sem tudom, mit vegyek fel. Van egy keresztben csíkos nadrágom, nagyon szeretem hordani, mert jó bő és kényelmes. Mivel fel lehet húzni a hónom aljáig, Niki csak „tüdőgatyának” hívja. A kis szoknyácskákat is szeretem. Amit nem szeretek az a zokni meg a kendő. Nem győzöm ezeket ledobálni magamról, anya, meg apa csak úgy röpköd utánuk, amikor kihajigálom őket a babakocsiból. Szörnyű, nagyváros az a Miskolc. Hatalmas házak, és sok-sok autó van benne és szörnyű nagy zaj. Én pici, apró vidéki kismanó elálmélkodtam Miskolc láttán, de azért a legjobb volt hazafelé jönni, ide Szomolyára, a mi kis falunkba, mamikámhoz meg dédihez, ide ebbe a virágos kis utcába.  

Anyuci születésnapját ünnepeltük ebben a hónapban, harmadikán. Eljött ebből az alkalomból hozzánk az egri mamikám, egri nagybácsim és nagynénim. Anyuci apukámtól egy nagy szatyor cserepet kapott ajándékba, aminek nagyon örült. Az én megítélésem szerint ezek a dolgok arra jók, hogy le lehet dobálni őket, és nem is nagyon értem, hogy anyuci miért nem dobálta őket rögtön szerteszét a földre. Biztos arra vár, hogy majd én segítek neki. Hát, ha erre vár, én segíteni fogok. Kár, hogy most nem jött össze nálunk mindenki, az egész család együtt egyszerre! Én azt szeretem, ha mindenki, sokszor együtt van, aki szeret engem, a nagymamik, a nagybácsik, anya, apa, a tesóm, dédikéim, itt a Piros néni a szomszédból. Ilyenkor lehet igazán nagyon jót játszani

 

Most a kedvenc játékom a nagy rénszarvas, amivel apukám lefényképezett. Enélkül el lehet indulni sehová. A babakocsimba kicsit szűken férünk bele ketten, amikor már nem tudok fészkelődni tőle kidobálom. Sára baba meg tudja mutatni a rénszarvas szemét. Olyan murisan csillogó, apró szemei vannak neki. Mostanában a legnagyobbakat a földön szoktam játszani. Apuci valahonnan elővarázsolt sok-sok színes golyócskát, amit szét szokott szórni nekem az egész család örömére. Ilyenkor közlekedni nem nagyon lehet, mert az ember csak golyóra lép folyton és azok ide-oda gurulnak beterítve az egész szobát. A legszívesebben Nikinél játszom. Ide eddig még nem nagyon tudtam befurakodni, pedig nagyon izgalmas szobája van, de most sikerült, Sára baba meghódította Niki szobáját. A föld telis teli van mindenféle játékokkal, még a szekrény alól is játékokat lehet kitakarítani. A házunk igazi babaházzá vált, mindenhol ott nyüzsögnek Sára babái, ruhái, pipere cuccai. Anyuci szerint, nem lehet már kitakarítani a lakást, de minek is. Az a lényeg, hogy mindenhol eszükbe jutok családomnak, ha csak rálép valaki egy golyócskára, vagy belebotlik egy-egy ruhácskámba.

 

Mára zárom soraimat. Élvezzétek a nyarat, mert az minden nappal egyre kevesebb!

 

      Szomolya, 2008. július 11.

 

 

                                                                                              Kövecses Sára

 

 

 

 

Kedves Naplóm!

 

M

ire ezt a levelet olvasni fogjátok, én már képes vagyok négykézláb, mint a kismaci bejárni az egész lakást. Nem állít meg egyetlen küszöb sem. Bebújok a székek és az asztal alá, ki tudom rámolni a virágcserepekből a földet, tudok a nővérem szobájában a szekrényből kirámolni, és leborítani a DVD kazettákat. Több dologra is képes lennék, de valahogy anyuciék, nem engednek meg mindent. Ha anya azt mondja nem szabad, akkor úgy csinálok, hogy brrrrrrrrr……. És fel is tudok állni, ha valamibe kapaszkodhatok. Eleinte a lábujjaimon álltam, de mára már szépen a talpamon állok. És igazán tele van velem az egész lakás, mit lakás az egész Bercsényi út, egész Szomolya „city”. És igazán jó elfoglaltságot biztosítok szüleimnek és mamikámnak, meg a nővérkémnek. Még akkor is, ha most pár napot gyengélkedtem, mert a fogacskáim miatt belázasodtam. Nagyon-nagyon nyűgös voltam, még anyucit sem hagytam aludni. A legszívesebben apucit sem hagytam volna, de ha ő elalszik, akkor sem ébred fel, ha a huszárcsapat vágtat keresztül, ágyúdörgéssel kísérve a szobán. Ha fel is ébred egy-egy pillanatra akkor is csak annyit mond, hogy „semmi baj édes kicsi, pici lányom”  és már alszik tovább. Ettől ugyan én sem hallgatok el és anyuci nyűgös lesz, de akkor is tovább alszik. Reggel aztán arról panaszkodik, hogy milyen rövid volt az éjszaka, és hogy ő milyen álmos még. Anyuci meg csak hallgat, magában morog, hogy bezzeg ő egész éjszaka nem aludt, mert engem ringatott. Ettől aztán én nagyon „anyás” lettem, és most már tényleg egy percet sem bírok ki anyuci nélkül. Ha más vesz az ölébe, vagy ha anyukám kikerül a látókörömből, akkor hangosan gőgicsélek, és tisztán kimondom azt, hogy: Neeem, neem, neem, neem! Apa nagyon büszke magára, mert az első szavaim között volt az „abba” és ő ezt persze, hogy úgy értette, hogy apa, apa. Tény, hogy már körülbelül tudom, hogy apának mikor kell hazajönnie a dolgozóból, és persze, hogy nagyon várom. Mert szeretem én apát is, meg mindenkit körülöttem, még Pofikát és Falit is a két éhenkórász cicánkat. Tudom utánozni a macskanyávogást.

 

Anyuci nem gondolta volna, hogy még most közel a 10 hónapos koromban is szoptatni tud. Pedig akárhogyan megeszek mindenféle kutyult finomságot, az igazi azért mégis az anyatej és igazán „cicifüggő” lettem. A szopit éjszaka is kikövetelem és anyuci igazán nagyon rendes, hogy felkel hozzám. Mert az én anyukám nagyon szeret ám engem!

 

Megint kaptam Miskolcról egy csomó ruhácskát, igazán csinosakat. Még kis bugyi is volt közötte, pedig azt még nem hordok. Csinos ruha ide, csinos ruha oda a legjobban meztelenkedni szeretek. Nem győzök hancúrozni a fürdőkádban esténként. A szüleim közösen fürdetnek, és én nem győzök kidobálni a fürdőkádból mindenféle játékot. Apuci csak úgy tornászik értük. Van ám egy felfújható strandmedencém, a nagybácsimtól kaptam. Amikor nagyon meleg volt anyuciék kitették a verandára és nagyot lubickoltam benne. Apukám fel is vette videóra, és most, ha csak teheti, ezt a felvételt mutogatja, aki csak jön hozzánk. Sajnos utána nagyon elromlott az idő és ezt a bulit még nem tudtuk megismételni, pedig alig várom.

 

Volt egy igazán rossz kalandom is. Apukám egy szombaton összepakolt minket, és azt mondta, hogy nosza most átmegyünk Cserépváraljára. Apukám egyik barátja ott lakik és neki akartunk örömet szerezni azzal, hogy „Sára Manó” is elmegy, megtiszteli a falunapot amit szerveztek. Minden jó volt, addig, amíg a program részeként nem igazán babáknak való kommandós bemutatót nem tartottak igazi harci zajokkal, lövöldöztek és szirénáztak. Mivel én még kevés akciófilmen estem át, nem igazán tudtam ezt a csetepatét értékelni, és igazán torkomszakadtából elkezdtem sírni, a többi babával együtt. Volt ott aztán olyan, de olyan babasírás, ami túlharsogott minden falunapot, folklórbemutatót, köszöntőt és egyebet. Nem tudtam igazából lecsillapodni, így haza autóztunk. Apa és anya már-már azt hitte, hogy engem mindenhova el lehet vinni. Felhívtam a figyelmüket, amúgy rendesen, hogy kommandós bemutatóra, focimeccsre, motoros felvonulásra, tűzoltósziréna hangolásra, „havy metall” koncertre egyelőre mégsem kellene elvinni. Hangos előadást majd én tartok, ha nem tetszik valami, de egyéb őrületet egyelőre nehezen viselek.

 

Zárom mára soraimat! Hamarosan újra jelentkezni fogok. Addig is további jó nyarat kívánok mindenkinek. Remélem, hétvégére eljön a jói idő, kisüt a Napocska és megint pancsizhatok egyet a verandán.

 

Szomolya, 2008. július 25.

 

                                                                                         Kövecses Sára

                

Kedves Manófajták, Olvasóim!

 

B

izony azóta, amióta felálltam kő kövön nem marad körülöttem. Elérek mindent, amit csak akarok, pakolok eszeveszetten. Anyuciék nem győzik előlem elpakolni a különböző törékeny, éles, nehéz dolgokat. Mindenhol fel tudok állni, ahol csak meg tudok támaszkodni a kezecskéimmel. A kiságyam korlátjánál már arra is képes vagyok, hogy körbe sétálok. Az én kicsi ágyam fából van. Jólesik rágcsálni a korlátját, hegyezni rajta mind a négy meglévő kis fogamat. Apa mondta is, hogy: „ez a kislány mire megnő meg fogja enni a kiságyát.” A négykézláb mászkálásban világbajnok lehetnék. Amióta, megtanultam előre mászkálni, azóta ledőltek előttem a kis szobám határai. Megtanultam szép óvatosan átemelni a térdeimet a küszöbökön. Előszeretettel hódítom meg a lakás különböző területeit és nehezen értem meg, hogy a szüleim miért nem engednek bemászni fürdőszobába, vagy a szekrény alá. A múltkor az ágyneműtartóba is bemásztam, amikor anyuci ágyazott. Csak úgy vigyorogtam ki belőle. Anyucink meg csak állt a haja az égnek. Most, hogy mozgásterem kibővült ölben már nem is maradok meg. Persze kivéve anyukám ölét. Az elmúlt két hónapban nagyon anyás lettem, szinte csak vele érzem jól magamat. Kellőképpen féltékenyek is a többiek, főleg apa. Anyukám lett a mindenem! Hiába, „anya csak egy van!” Apukámat is kiküldte a múltkor a kertbe két szép piros paradicsomért. És apa is azt mondta, amikor visszajött: „Anya csak egy van!” Még mindig szopizom, anyukámhoz való ragaszkodásomat ez is táplálja. Egyébként farkas étvágyam van. Kedvencem a tökfőzelék, és a bébi vadas. Akár egy egész üveggel is képes vagyok megenni. Nagyon szeretem a gyümölcslevet is. És kilenc kiló, ötven deka vagyok. Már nem tud a szél csak úgy elfújni.

 

Nagyon izgága baba lettem és a fogacskáim miatt mostanában nyűgös is vagyok. Anyukámnak aktív éjszakákat szoktam okozni. Imádok éjszakánként az ölében ringatózni, és értelemszerűen üvöltök, ha visszatesz a kiságyba. Anyuci arca össze is gyűrődött az eltelt éjszakák alatt. Nagyon szeretem anyukámat, a legszívesebben mindig a közelében lennék. Így nehezen viselem, ha néha elmegy fürdeni és enni. Néha könyörög, hogy Sára csak egy kicsit maradj apáddal, vagy a tesóddal, de én elég nehezen értem meg, hogy miért ne lehetnék mindig-mindig vele. Hiszen ő nekem a hami, a melegség, a boldogság és olyan igazán jó anyuci illata is van. Sokan azt mondják, el vagyok kényeztetve, de szerintem nem is.

Kaptam egy szép új játékpolcot. Bent van a szobámban. Most minden kis játék manóm, plüss állatkám azon van rajta. Kedvenc időtöltéseim közé tartozik, lepakolni róla, de mindent ám ami csak rajta van. Amióta apa valamelyik éjszaka rálépett egy jó gurulós műanyag dobozba, amibe dédikém egy szem cukrot tett, hogy csörögjön, azóta esténként mindig mindent a helyére pakol. Aznap este ugyanis nagyon össze kellett szednie magát ahhoz, hogy ne az üvegezett ajtó cserepei között landoljon guruló átfordulással. Szerencsére egy apró elfojtott káromkodással megúszta a dolgot, csak anyukám szólt rá, hogy csend legyen, mert Sára felébred. Azóta mindig elpakol. Nagyon rendes ember, és nem szeret esni. 

 

Képzeljétek az Éva néni „barátosnémtól” kaptam ajándékba egy guruló Holdkompot. Az van az oldalára írva: UFO. Olyan, mint egy kisautó, bele tudok ülni, és nem borulok fel, mert jó széles a pereme.  Van műszerfala is, ha megnyomom a gombokat, világít, meg zenél. És dudálni is lehet vele. Kiváló játék és jó sok helyet foglal. Ha mindkét babakocsim és a Holdkomp is egymás mellett parkol, akkor igazán nem fér semmi más el mellette és közlekedni, alig lehet lassan a lakásban. De ezt igazán senki sem bánja.

 

Van ám már sok „barátosném” a faluban. A szomszéd kislány a Zsani. Tőle egy kicsit félek, mert olyan kiabálós fajta. Csak pár nap különbség van közöttünk a születésünk időpontjában. De a javamra! Gyakran találkozunk, elbeszélgetünk, de általában sírás a vége a beszélgetéseinknek, mert megijedek attól a mély, morgó hangjától. Aztán, Piros néni, aki itt lakik mellettünk, és mostanában mindig hoz barackot. Imádom szlopálni a levét. Őt, azóta csak „barackos néniként” tartom számon.    

 

Minden reggelem azzal szokott kezdődni, hogy kikönyörgöm anyucitól, hogy menjünk le a dédinél szétnézni, az alsó szintre. Ott leltárba veszem, hogy mindenki megvan, akit szeretek, aztán elmutogatom, hogy kapcsolják be nekem a rádiót. A rádióból mindig szép zene szól és akkor, anyukám táncra perdül velem. Csak úgy sürgünk-forgunk és még a fejecskémet is hátra hajtom úgy élvezem a zenét. Közben nagyokat kacagok. Ez az egyik kedvenc időtöltésem. Sajnos nagymamim az elmúlt időben gyengélkedik, így ritkábban vesz az ölébe. Pedig nagyon szeretek ám vele is lenni. Nagyon szeretném, ha mielőbb meggyógyulna, mert neki is olyan jó puha kellemes ölelése van és nagyon szeretek hozzá bújni, meg harapdálni. A legújabb tudományom, hogy megtanultam „tentélni”. Ha mondják. Hogy: tente baba, tente, akkor hanyatt vetem magamat és mosolygok nagyon.

 

Apukám nem hiába sürgött-forgott egész nyáron a kertben. Lassan-lassan elkészült az a nagy sziklakert, amit épített. Már alig várja, hogy növényekkel be tudja telepíteni. Igazán nekünk lesz az egyik legszebb kertünk Szomolyán. Már előre élvezem, hogy mekkorákat fogok játszani, mászkálni, alpinistáskodni ott a kövek között. A szüleim alig várták, hogy annyira ügyes legyek, hogy ne legyek mindig ölben. Azt hiszem, hamarosan visszasírják a „karonülős” időszakomat. Apuci mostanában esténként felnéz az égre, és sóhajtva mondogatja, lassan vége a nyárnak, ezek már az ősz fényei. Gyorsan eltelt a nyár, észre sem vettük. A kellemes idő sokat segített abban, hogy megerősödjek és szépüljek. Nekem az ősz is szép lesz, hiszen ősszel születtem. Nemsokára egy éves vagyok, gyorsan öregszik az ember. Bár, a koromra keveset gondolok, eddig egyetlen napot sem unatkoztam, és higgyétek el a szüleim sem.

 

Legyetek jók! Puszilok mindenkit! Szerintem nemsokára újra jelentkezem. 

 

Szomolya, 2008. augusztus 13.

 

 

                                                                                  Kövecses Sára                

 

Tisztelt feleim, Manófajták és kis családom!

 

A

lig telt el egy kisidő a születésem óta és most már-már az első szülinapomra készülődünk. Október 09.-én lesz a nagy nap, és ahogy a szüleimet ismerem biztosan emlékezetes lesz. 10. kilo, és 30 gramm vagyok, csak gyarapodom, gyarapodom. Ugyanis „farkasétvágyam” van. Mindenből kérek, sőt követelek, amiből a szüleim esznek, most már tényleg csak a tejes és az apró magvas dolgokat nem kóstoltatják meg velem. Pedig a málna például, jól néz ki, finom az illata is, és a macik is szeretik. „Áll a baba, áll, mint a kismadár”, szokta mondogatni anyukám, és tényleg ahol csak tehetem, felállok a lakásban, a fal mellett, vagy a bútorokba fogódzkodva, ha egy kicsit megfeledkezem magamról, akkor kapaszkodás nélkül is állok. Amikor aztán észreveszem magam, lehuppanok a kis fenekemre. Szívesebben mászkálok négykézláb, a küszöböknél óvatosan megemelem a térdemet. Az elmúlt héten versenyt másztunk Rékával, aki unokatestvérem és most megy iskolába. Persze néha, néha megelőzött, de én kicseleztem, ilyenkor megálltam és ellenkező irányban kezdtem mászni és megint én lettem az első. Nagyot hancúroztunk együtt. Nagyot hancúroztam a nemzetközi „barátosnémmal”, Éva nénivel is. Sajnos Éva néniék, augusztus közepén eladták a lakásukat Szomolyán, a szomszédunkban. Németországba utaztak vissza, és lehet, hogy többet nem találkozunk. Kár, pedig annyit, de annyit tudtunk együtt bohóckodni.

 

Én már igazán mindent megértek, amit mondanak nekem. Meg tudom mutatni az okos fejemet, a fülemet, tudom hol van a lámpa, amit egyébként úgy hívok, hogy prrrr, tudom hol van a kép a falon, a Dédinél, hol van kitéve a saját képmásom, amit apuci fotózott. Nagyon ügyesen száguldozom a Hold komppal, amit Éva nénitől kaptam, mint egy igazi Forma-1-es versenyző. Gyorsan meg is tudok fordulni vele.

 

Értem, amit anyuci mondogat, hogy:

-                     Sára, nem szabad!

-                     Sára, ne csináld!

-                     Sára, tedd le szépen!

-                     Sára, óvatosan!

-                     Sára, nem arra, hanem erre!

-                     Sára, gyere vissza!

-                     Sára, tedd le!

-                     Sára, vedd ki a szádból!

-                     Sára, ejnye-bejnye!

-                     Sára, az pfúj!

-                     Sára, csak egy kicsit hagyd abba!

-                     Sára csak egy kicsit maradj!

 

Anya szinte csak velem foglakozik, és ez olyan nagyon jó nekem, és jó lenne, ha ez így is maradna, nagyon-nagyon sokáig. Ennek érdekében sokszor kifejezetten incselkedek anyucival. Tudom, hogy így még jobban szeret.

 

Apa az, aki inkább mindent megengedne nekem. Apa csak nevet és puszilgat ha:

 

-                     szétmajszolom az ennivalót,

-                     kiöntök valamit,

-                     eltörök valamit,

-                     elszakítok valamit,

-                     szeretetből megpróbálom kinyomni a szemét, megcibálom a haját,

-                     kidobálom a kiságyamból a sok-sok játékot,

-                     kipocsolom a vizet a fürdőkádból,

-                     szétszedem a kakis pelenkámat.

 

és apa nem szokta mondani, hogy:

-                     Sára, nem szabad!

-                     Sára ne csináld!

-                     Sára tedd le szépen!

-                     Sára óvatosan!

-                     Sára nem arra, hanem erre!

-                     Sára gyere vissza!

-                     Sára tedd le!

-                     Sára vedd ki a szádból!

-                     Sára ejnye-bejnye!

-                     Sára az pfúj!

-                     Sára csak egy kicsit hagyd abba!

-                     Sára csak egy kicsit maradj!

 

Csak azt mondja, hogy:

-                     Sára ügyes kislány,

-                     Sára szép kislány,

-                     Sára jó kislány,

-                     Sára az én kislányom,

-                     Sára, Sára, Sára……

-                     Sára Manókám,

-                     Sára Tünci-münci,

-                     Sára Manó………

 

És igazán elkényeztet engem, anyuci meg még jobban, és én igazán nagyon szeretem mind a kettőjüket. Ezt a leginkább úgy szoktam kifejezni, hogy pusziként össze-vissza nyalogatom őket, és az ölükben tentézek. Az anyukámnak van a legmelegebb, legkényelmesebb öle a világon, és még a cici is itt van a közelben, amit annyira szeretek. Megiszom ám már a cumisüvegből is a gyümölcslevet, akár egy egész decit is, ha igazán szomjas vagyok. Anyuci és apuci is szívesen etet, de magamtól is szeretem majszolgatni a hamit. Nagyon változatosak a napjaim. Van, amikor egyedül is eljátszogatok, és szinte átalszom az éjszakát, de van, amikor nagyon nyugtalan vagyok. Amikor éjszakánként tízszer-tizenötször is felsírok, szegény anyukám nagyon gyűrötten ébred. De még ilyenkor is megitat anyatejcsivel és mostanában bébi teával. Volt már olyan is, amikor éjszaka kellett tisztába tenni. Így hát nem csoda, hogy anyucihoz nagyon ragaszkodom, és imádok rajta csüngeni. A ragaszkodásom olyan nagy, hogy anyukám nem is mer visszamenni most dolgozóba, pedig úgy volt, hogy ilyenkor már mamikám babusgat. Ezt tehát kiharcoltam. A legtöbb dolgot ki tudom ám harcolni, elég, ha nyavajgok egy kicsit, mutogatok, és azt mondom, hogy: eeee! Kedvencem a táncizás, a rádió zenéjére. Mamikáméknál, rendre bekapcsoltatom a rádiót, aztán csak úgy táncol velem anyuci. Sürgünk-forgunk, még a kezecskéimet is forgatom ide-oda, néha én is bekapcsolódom az éneklésbe, hogy asszonygya: Haj-haj-haj!.

 

A legtöbb dologról határozottan és nyomatékosan megállapítom, hogy a babajé, még akkor is, ha az biztos, hogy nem a babajé, mert szúr, vág, nehéz, vagy éles. Amikor jó kedvem van, kivilágos-kivirradtig úgy hozom nyilvánosságra, hogy hejbaba!

 

Nagyon készülünk a hétvégére, Kisasszonynapi Búcsú lesz, meg Szüreti fesztivál. Lesz megint sürgés-forgás a mi kis falunkba és sok-sok ember. Szólni fog a zene és anyuciék megmutatják mindenkinek Sára babát. És mindenki mondja majd, hogy milyen szép kis baba, Sára baba! Még vendégeink is lesznek ám! Nikinek megkezdődött az iskola, és a nyári pihenés után megint sok izgalmas kaland vár ránk.

 

Na de erről majd legközelebb mesélek. Addig is jót ne halljak rólatok. Puszilok mindenkit! 

 

 

Szomolya, 2008. szeptember 3.

 

 

                                                                                              Kövecses Sára

          

 

      Kedves Manófélék, kedves Naplóm!

 

S

árika október 9.-én egy éves lesz! Milyen lehet egy szülinap?! Mostanában nagyon nem értem rá a naplómmal foglalkozni, de most, igyekszem pótolni.

 

Mostanában sokat olvasok. Laponként kiolvastam például a Grimm testvérek legszebb meséit. Ezeket, a lapokat megpróbáltam meg is enni, egyiket-másikat sikerült is. Ugyanígy megettem apuci pedagógiai pszichológia főiskolai tankönyvét, és a Pál utcai fiúkat. Már kinéztem magamnak a Jókai összest, meg a nagy magyar „Aranykönyvtárat”. Apuci mondta is, hogy milyen okos, művelt kislány lesz Sára, igazi értelmiségi! Vannak már saját meséskönyveim is sok-sok képpel. Ezeket aztán lehet rágcsálni. Az első könyvem, a Kis vakond játékai, című könyv volt. Finom bélelt műanyag könyv, jólesik rágcsálni. A lapokról a nyomdafesték már le-leolvadt. Apuci is vett nekem leporellót, sok-sok állatkával az oldalain. Ebből lehet kis vonatot, meg házikót építeni, annyira viszont nem finom, mert nagyon kemény. Sokkal izgalmasabb, az Iciri-piciri kis könyvem, mert annak szivacs borítása van. Megfigyeltem, hogy minden könyvnek más és más az íze. Legfinomabbak a muzeális értékű, öreg tudományos könyvek, ezeknek nagyon érett ízük van. De igazi csemegék a képes albumok is! Az a legjobb, amikor a könyvespolcot csak úgy, a kis kezeimmel borítom lefelé és zuhognak tompa puffanással a füzetek, albumok, fedeles könyvek.

 

Dédmamimat megdobáltam plüss játékokkal a minap. Nem haragból, puszta szeretetből. Imádok a kiságyamból és a járókámból kidobálni mindenfélét. Közben mondogatom, hogy prrrr, prrrr……… Kis családom nem győzi visszapakolni, de én újra és újra kidobálom. Istenien el lehet így hancúrozni! Egyébként a rámolás az egyik kedvenc időtöltésem. Ki tudom rámolni a tesóm ruhásszekrényét, íróasztalszekrényét, a polcokat. Úgy jó, ha hullanak a cuccok, mint a hópihe. Amit lehet, meg is kóstolok, mint a könyveket. Néha a kis számból igazán izgalmas dolgok kerülnek elő, például szösz, háncs, tollpihe, gemkapocs, gomb, elem stb….. A család néha-néha egészen kétségbe esik attól, hogy éppen mit rágok, de sokszor be is csapom őket ezzel. Úgy csinálok, mintha rágnék, aztán csak úgy pattan anyuci, apuci meg jól megijed és óbégat anyucinak, hogy nézze már meg, mi van a számban mármegint. Én meg jól megharapom őket.

 

Hét fogacskám van, 10 kiló és 30 deka súlyos vagyok, hetvenhárom centi hosszú. A frizurám szépen barnul, és már olyan hosszú, hogy a fülecském mögött szépen „cöncörödik”. Ez a „cöncörödik”, szerintem az egyik legmurisabb magyar szó. Úgy is lehetne mondani, hogy göndörödik, de a „cöncörödik” jobban hangzik. Mondjátok ki többször egymás után, majd ti is rájöttök, hogy szinte íze van, ennek a szónak. Hordok ám azóta, kis cipőt is. Nagyon jól áll. Apa szerint ez majd segít a járás megtanulásánál, mert a cipőcskémben kénytelen vagyok a talpamon állni, és nem lábujjhegyen. A járást továbbra is felesleges tevékenységnek tartom, mert négykézláb sokkal biztonságosabb, és gyorsabb is. Szoktunk néha versenyt mászni apucival, meg Nikivel, de én vagyok a gyorsabb. Imádom szerettetni magamat. Adok puszit anyucinak, apucinak, a nagymamiaimnak, dédnagymaminak, meg a tesómnak. Apucival játszogatok a kiságyam rácsai között. Kukucskálunk itt-ott, közben azt mondogatjuk nagy szeretettel, hogy te-te-te, és a vége a játéknak a puszi, vagy az, hogy megharapom az orrát. Ilyenkor visít apuci, mint a kismalac. Nagyon ragaszkodom mindenkihez a családban, azt szeretem a legjobban, ha mindenki együtt van, egyszerre, egy helyen. Ilyen családgyűjtő hely, a nappali szobánk, meg a földszint. Ilyenkor mindenki rám figyel, velem bohóckodik, ki tudom ezt provokálni. Itt is-ott is szét szoktam rámolni, megjelölöm a territóriumomat. Anyuci persze igyekszik rendet rakni utánam, de nagyon kitartó vagyok. Sára játéktere, az Sára játéktere! Ott legyen szerterámolva ez az, ennek ez a rendje, irgum-burgum! A szülőket meg kell nevelni a gyerekeknek ez a dolga! Annyit lubickoltam a szobámban, hogy anyucinak elfogyott a béketűrése. A szoba néha úgy nézett ki, mint a Gellért-fürdő nagyüzem alatt. Ma már, mint a nagyok én is a fürdőszobában fürdök. Anya a kis fürdőkádat beleteszi a nagy fürdőkádba, abba beleteszi Sárát, aztán mehet a lubickolás. Akár tíz percig is képes vagyok fürizni. Amikor anya már-már kivenne, akkor meggondolom magamat, visszahuppanok, és még fröcskölök egy kicsit. A fürizés után, jön a bebugyolálás, a szopizás, apucival hancúrozás a kiságyban. A nap végén apuci és anyuci között alszom el, úgy, hogy simogatnak, puszilgatnak közben. Nyugtalan alvó vagyok, néha-néha riadót fújok éjszakánként anyucinak, hol a cumim miatt, hol magam sem tudom miért, csak jólesik, ha felkel hozzám, hol a cici miatt. Szopizom ám még mindig, lassan egy éve. Ezen kívül megeszek, megiszok ám mindent, igazán nem lehet azt mondani, hogy válogatós vagyok. A tejcsi már sokszor kevésnek bizonyul. Imádom a banánt, a paradicsomot, a tökfőzeléket. A legjobban azok a dolgok esnek, amit éppen a szüleim esznek. Ha törik, ha szakad abból én is kérek! Ha nem adnak, akkor durcáskodok.

 

A durcáskodást is tökélyre vittem. Tudok, ellilult szájjal sírni, elakadozó lélegzettel. Tudom reszkettetni sírásközben a számat, a hangomat, mintha vacognék. El tudom játszani, hogy ha nem kapok meg mindent úgy ráérősen, azonnal, akkor vége a világnak, leszakad a tető, omlik a fal, törik, szakad, minden. Ilyenkor anya, apa csak úgy ugrik, pattan, hogy a kedvemben járjon.

Mit írhatna az emberlánya, ha egy éves lesz?! Eddigi tapasztalataim azt mutatják, hogy ezen a világon lenni nagyon jó. Az ember lányát legfeljebb annyi megrázkódtatás éri, hogy néha beüti a buksiját, éhes, ha kibújik a foga, fáj. Anya, apa, a nagymamik láthatóan fiatalodnak mellettem. Sok, nagyon sok barátot szereztem. Jól érzem magamat, nagyon egészséges vagyok. Születésem óta semmiféle komolyabb betegségem nem volt. Úgy tűnik, jó kezekben vagyok. Körös-körül nagyon szeretnek. Apa azt mondogatja, hogy egyéves koromra kinyíltam, mint a rózsabimbó. Mindent megértek, amit mondanak nekem, hogy Sára tedd ide, tedd oda, add ide, gyere ide, nem szabad. A nem szabadot azért mindig kipróbálom, tapasztalataim azt mutatják, hogy amit nem szabad, az egyébként finom, vagy jólesik. Például nem szabad a pelust kibontani, és kenegetni a tartalmát, pedig az, puha és meleg, kifejezetten jó érzés. Miért nem lehet éjszaka felkelni, felkelteni apucit és anyucit, és hancúrozni egyet velük, mert olyan jó hozzájuk bújni, kellemes meleg a testük. Miért nem lehet anyucival és apucival egy ágyban aludni, amikor olyan megnyugtatóan tudnak horkolászni?

 

Autózni nagyon szeretek. Erre mindig nagyon rákészülünk. Bepakoljuk az autóba Sárika babáit, Rénszarvast, a Tigris-bigrist, a Macit, a hintázó elefántot, a Nyuszit, a mesés könyvemet, a cumis üveget, a babaülést, apa bekapcsolja a rádiót, jó kis zeneszóra gázt ad és repülünk is. Messze még nem mertek anyuciék merészkedni velem, Eger és Miskolc között furikázunk.

 

Mára zárom lassan, lassan soraimat, kívánjatok Boldog Szülinapot nekem, minél többen. Nemsokára újra jelentkezem.

 

 

 

 

 

Szomolya, 2008. október 3.

 

                                                                                  Kövecses Manófülű Sára

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.