Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


           Kedves Mindenki, akik levelemet olvassák!

 

A

 December, igen tartalmas és mozgalmas volt itthon.

 

Járt nálunk a Jézuska. Vele nem találkoztam, úgy,

 

 mint korábban a Télapó bácsival. Csak jött, letett egy

 

 szép díszbe öltöztetett karácsonyfát, ajándékokat

 

 mindenkinek, és szó nélkül elment. Anyukám mesélte, hogy a

 

 Karácsony minden évben lesz ezentúl. Örülök, mert olyan jó

 

 kis „nyüzsi” volt nálunk napokig. A Szentestét itthon

 

 töltöttük. Itt voltak Nagybátyámék is, még Dédikém is feljött

 

 az alsó szintről. Szegény, már nagyon nehezen közlekedik.

 

 

 Este csengőszó hallatszott, és amikor anyukám ölében

 

kimentem a nappaliba ott nagy-nagy ragyogás volt.

 

 Képzeljétek még énekeltünk is, mindenkinél csillagszóró

 

 vetette a szikrákat és mindenki szemében öröm csillogott. A

 

 sarokban egy nagy, nagyon gyönyörű, kivilágított, csillogó-

 

villogó Karácsonyfa állt. Eddigi kis életem során még nem

 

 láttam együtt ennyi gyönyörűséget. Amikor a csillagszórók

 

 elaludtak, mindenki puszit adott mindenkinek. A Karácsonyfa

 

 alatt rengeteg ajándék volt. Nekem, volt ott egy

 

 ajándékcsomag. Én nem tudom, hogy a Télapó meg a

 

 Jézuska honnan tudták, hogy én is itt vagyok. Édesapám azt

 

 mondja, hogy a Télapó és a Jézuska mindent tudnak a

 

 gyerekekről. Tudták, hogy megszülettem. Igyekszem jó

 

 kislány lenni, hogy jövőre újra eljöjjenek hozzám. A

 

 csomagban mindenféle volt. Nagyon tetszik a Mazsola a

 

 televízióból, egy jópofa kis zölddisznó. Beszélgetni szoktam

 

 hozzá. Kaptam még szép ruhácskákat és más babákat. Most

 

 már igazán van mivel játszanom. Másnap elmentünk Egerbe

 

 az egri nagymamimhoz. A Jézuska hozzá is vitt nekem

 

 ajándékot. Próbáltam volna mondani anyukámnak és

 

 apukámnak, hogy menjünk el máshova, hátha oda is vitt

 

 ajándékot a Jézuska, de ezt a nagyon összetett dolgot sajnos

 

 még nem tudtam megfogalmazni.

 

Kinőttem ám a fürdőkádamat. Most már egy nagyobb kádban lubickolok. Imádok pancsizni, a szopizás után az csak az igazi. Tovább bővült a szókincsem. Most már azt is tudom mondani, hogy: Hek, meg azt, hogy Hoooo. Már nem úgy sírok, hogy: leeeee, hanem környezetem nagy derültségére úgy, hogy: Jaaj, jaaj, jaaj! Ezt kristálytisztán ki tudom mondani. Anyu és apu azt találgatják, hogy vajon mi lesz az első szavam, amit kiejtek. Anyukám szerint ez a szó: az anya lesz. Édesapám azt szeretné, ha az első szavam a „tamburmajor lenne de ez csak egy nagyon kicsit valószínű. Néha gagyogás közben ugyanis úgy vezényelek a kezemmel, mint egy tamburmajor. És igen jól tudok sikongatni, ha úgy sikerül. Ha beszélgetnek hozzám, akkor szépen formázom a számat, kerekítem a szemeimet és próbálok válaszolni. Néha nagyokat nevetünk. Tudok puszit adni! Ha valaki az arcát a kis számhoz teszi, megnyalogatom neki, még cuppogok is hozzá. Van ám nekem hintám! Bele tudok ülni és hintázni. Közben mami, anyu és édesapám vigyáznak rám, hogy ki ne essek belőle. Csuda jó dolog, azt hiszem, nagyszerűen elleszek benne. Január 9.-én be fogom tölteni a 3 hónapos koromat. A szüleim rengeteget foglakoznak velem, így nagyon sokat fejlődtem.

 

Most mennem kell. A következő nagy esemény nálunk a Névnapom lesz január 19.-én. Már nagyon várom, még sohasem volt Névnapom. Vajon milyen lesz?! Akár milyen lesz, biztos, hogy nagyon szeretem szüleimet, nővéremet és ők is szeretnek engem. Így aztán minden nap ünnepnap, amit együtt tölthetünk.

 

 

Szomolya, 2008. január 7.

 

                                                                                         Kövecses Sára

 

 

 

 

 

 Kedves Mindenki, Kis Családom!

 

É

n már igazán érett, 106 napos baba vagyok. Szüleim szerint korosztályom feletti kifejezőkészséggel, értelemmel, akarattal, és mély érzelmekkel. (A szüleim mindig túloznak, ha rólam, és testvéremről van szó.) Dolgaim kézzel-lábbal és szuggesztív tekintettel, hangos gagyogással próbálom lassan, nagyon lassan elmondani anyukámnak, apukámnak, maminak. Néha nehezen értik. Ilyenkor türelmesen elismétlem nekik újra, ha még nagyobb nyomatékot akarok adni szavaimnak sírok hozzá egy kicsit. Nagyon tudom élvezni, ha elérem, amit akarok. Ezt hangos sikollyal, mosolygással adom szüleim tudtára. Észrevettem, hogy ők is nagyon örülnek, ha elérem vágyaimat, így előszeretettel követelem ki, hogy felvegyenek az ölükbe, ringassanak, játszanak velem. Miért ne szereznék örömet anyukámnak és apukámnak? A legújabb, tudományom a berregés és a gargarizálás. Eközben néha sikerül teljesen összenyálaskodni a ruháimat. Már meg tudom cibálni a közelemben lévő dolgokat. Olyan ügyes vagyok, hogy ki tudom venni a számból a cumit és helyette bele tudom tenni az ujjaimat. Nagyon finom dolog szopizni a kezemet! Próbáljátok ki! Amikor utoljára mértek, 62 centiméteres nagylány voltam, és elhagytam a hat kilogrammot. Eddig jó egészségben éltem. Állítólag azok a babák, akik sokáig szopiznak nagyon ellenállóak, mert megvédi őket az anyatejben lévő mindenféle vitamin. Az én édesanyám nagyon vigyáz arra, hogy mit eszik, mit iszik. Az anyatejben minden dolognak benne van az íze, és a hatása.

Még január van de már volt egy–két igazán szép nap, amikor olyan volt, mintha tavasz lenne. Apukám is nagyon várja a tavaszt. Azt mondta, sokat fogunk sétálni, meg játszani itthon, a nagy füves, virágos kertben. Azt tervezi, hogy amíg anyukám vigyáz rám az udvaron, addig ő tud gereblyézni, füvet nyírni, virágot gondozni, így együtt tudunk lenni ilyenkor. Nagyon szeretem a jó levegőt és a Napocskát, ezek is egészségesen tartanak.

 

Képzeljétek 2008. 01. 19.-én szombaton volt a Névnapom! Az egri mamim megnézte, hogy a Sára héber eredetű név. Hercegnőt, uralkodót jelent. De jó! Akkor én most egy kis Hercegnő vagyok! A szüleim számára legalábbis biztosan az vagyok. Megint nagyon sokan voltak nálunk. Köszönöm külön azokat az üdvözleteket, jókívánságokat, amiket interneten kaptam. Jó tudni, hogy ennyi embert érdekel életem, kis családom. Mindenkitől kaptam ám valami szépet! Anyukáméktól egy szép színes lámpát, amibe vizet lehet tölteni, és azt párologtatja. A szobámban egy kicsit száraz a levegő, így most sokkal jobb, könnyebben veszem éjszaka a levegőt, az orrocskám se telik meg olyan gyakran mindenféle csúnya „cicakakival”. A szobám falára nagymami egy képet ajándékozott, amin Malacka van. Így a már korábban feltett Füles sem árválkodik egyedül. Az egri nagymamimtól új tipegőt kaptam és plüss mackót. Egerből és Szomolyáról is ellátogatott hozzánk a nagybácsim, és az ángyikáim. Jó érzés tudni, hogy a szüleim nagyon büszkék rám. Azt hiszem, én is büszke vagyok rájuk. Szeretem, hogy amikor csak lehet, minden időt velem töltenek. Apukám azt mondja minél többet együtt annál ügyesebb, és szebb kislány leszek. Azt is mondja, hogy ez a legtöbb, amit adhatunk egymásnak. Az biztos, hogy én akkor vagyok a legboldogabb, amikor anyu. apu, nővérkém, nagymami, Füles, Malacka is itt van a szobámban és játszunk.

 

Ha történik velem valami fontos, biztosan megírom nektek. Addig is búcsúzom mára. Lassan érkezik haza apukám, a „dolgozóból.” (Minden reggel oda megy.) Már nagyon várom! Biztosan ölbe vesz, ringatni fog és elmondom neki, mi minden történt itthon, amíg anyukámmal voltunk.

 

 

Szomolya, 2008. január 23.                                                   Kövecses Sára

 

 

 

Kedves Családom!

K

épzeljátek, itt Szomolyán, ahol lakunk, a Bercsényi úton, beköszöntött a tavasz. A sziklakertünkben, amit apukám épített, már bókolnak a hóvirágok. Kidugta lándzsáját a krókusz és a nárcisz. A nappalok hosszabbak már, ezt onnan tudom, hogy általában apa hazaér a „dolgozóból” még világosban. Én nem tudom, mi lehet ez a „dolgozó”, de apukám minden reggel elindul oda, van amikor én még alszom olyan korán, és egészen estig ott van. Ott biztosan kergetik apukámat, mert mindig fáradtan jön haza. Akármilyen fáradt az első útja hozzám vezet és puszit ad. Ezt nagyon szoktam élvezni, és jókedvűen sikongatok hozzá. Nagyon tudok örülni, amikor hazajön. Apa azt szokta mondogatni, hogy ennyire nem örült neki még senki. Ez a sziklakert nagyon jó bulinak ígérkezik, már elképzeltem milyen jó lesz mászkálni a kövek között. A szüleimnek ettől biztosan égnek fog állni a haja, de majd vigyázok magamra. Ez különben, csak később lesz még. A hétvégén nagyon jó idő volt. Mostanában nem nagyon tudok ülni a babakocsiban. Szűk lett benne a hely, meg nem igazán látok ki belőle, pedig már nagyon szeretek nézelődni, forgolódni. Így most számomra nagyon kényelmesen apukám ölében sétálgatok. Apuci ha velem foglalkozik, valóságos show műsort ad elő. Van, amikor énekel, meg táncol is nekem. Nagyon mulatságos nézni, nagyokat kacagok rajta. Nincs annál jobb, mint amikor a baba ki tudja nevetni a szüleit. Ők is élvezik nagyon.

Jó sok D vitamint próbáltam magamba szívni a napocskából, hogy megvédjen a betegségektől. Az influenza az egész családon végigszaladt. Niki nővérkém, egy hétig iskolába se tudott menni. Megbetegedett anyukám, és mind a két nagymamim. Mindenki nagyon félt attól, hogy én is elkapom, de szerencsére, szerintem az anyatejnek köszönhetően, kimaradtam.

 

Kezd nőni a frizurám. Niki vett nekem kis hajkefét, esténként azzal macerálják a fejecskémet. Nagyon jó, csikis érzés, és serkenti a hajhagymáimat. Barna hajam lesz és lehet, hogy göndör, olyan, mint anyukámé. Anyukám, talán még nem mondtam, nagyon szép, és remélem hasonlítani fogok rá, ha nagyobb leszek. Tudok ám, már a hasamon feküdni és szépen felemelem a fejemet olyankor. Olyan is volt, hogy át tudtam fordulni a hasamról a hátamra. Nagyon szeretek ülni, úgy ha a derekamat fogja valaki, vagy meg van támasztva. Anyukám szerint nemsokára fogok tudni egyedül is ülni. Röpke 4 hónap alatt nagyon sokat ügyesedtem. Már bármilyen testhelyzetben meg tudom tartani a fejemet. Tisztán látok, felismerem a hozzám közel állókat. A hangokra nagyon érzékenyen reagálok. A szobámban mindig szól vagy a televízió, vagy a lemezjátszó. Niki öléből szívesen nézem a televíziót. A múltkor a VIVA televízión a Szexi, vagy nem szexi című műsort néztük együtt, azelőtt meg apukámmal A múmia visszatér című filmet. Sajnos most, hogy még nem beszélgetek, szüleim műsorválasztásába nem igazán tudok még beleszólni, így alkalmazkodom hozzájuk. De ha egyszer megszólalok, akkor a szobámban csak a Tom és Jerry menni egyfolytában ez biztos és ebbe nem szólhat bele senki!  A zenék között különbséget tudok tenni. Nagyon szeretem a magyar népzenét, és a klasszikus zenét. Jókat alszom Chopin, és Vangelis lemezein. Más zenéknél nyugtalanabb vagyok.

 

Várjuk a Valentin napot. Mivel én vagyok „apuci ici-pici szerelme”, így biztosan meglep engem valamivel, meg anyucit is. Mert nagyon szeret minket.

 

Most zárom soraimat, januári kalandjaimról ennyivel szolgálhatok. Higgyétek el, mi együtt még sohasem unatkoztunk! Puszilok mindenkit!     

 

 

Szomolya, 2008. február 5.                                                  Kövecses Sára

 

 

 

 

 

 

 

Kedves Naplóm, kis Családom!

 

E

lmultam 7 kilogramm. A szüleim szerint egyre huncutabb vagyok. Ebből annyi igaz, hogy hihetetlenül szeretem, ha sokat foglalkoznak velem. A legújabb szokásom az, hogy berregek, úgy ahogyan az autók. Közben szerte széjjel nyálaskodom. Mostanában kis szakállkát viselek, hogy ne a ruhácskámat nyálaskodjam össze. Autózni egyébként nagyon-nagyon szeretek. Apucival már többször voltunk Egerben, az egri nagymaminál és a városban sétáltunk. Megmutattuk annak a nagyvárosnak, milyen egy igazi tűzről pattant, pirospozsgás, szomolyai baba!

 

A sapkáimat kezdem kinőni, és már igazán rámférne, egy új méretezésű ruhagarnitúra a legújabb divat szerint. Az ember adjon magára és kövesse a trendit, főleg ha kislány. Imádom a zoknicskáimat lerugdosni a lábaimról. Ezt úgy szoktam, hogy a két tapsimat összedörzsölöm jó erősen. Ha már félig lelóg, akkor aztán nosza, lehet messze repíteni a levegőbe! Hurrá, éljen a mezítláb!

 

Fürizés előtt apuci szokott vetkőztetni, amíg anyuci a vizemet hűti. Apukámmal nagyokat hancúrozunk ilyenkor minden áldott este. Súgok valamit! Fürizés előtt és tisztába tételkor apukám össze-vissza szokta csókolózni a kis fenekemet. Azt szokta mondogatni, hogy ezt addig csinálja amíg megteheti, mert mondjuk húsz év múlva már nem biztos, hogy megengedem neki. Niki most tizenhárom éves, azt mondta, ő se engedné meg, már most se.  Most még nekem is jól esik, jó csikis.  Ebből aztán az lett, hogy két nappal ezelőtt úgy ment el dolgozóba, hogy popsikenőcsös volt az arca. A többi néni szólt neki, hogy törölje le.

 

Apuci február 14.-én este gyertyákat gyújtott és nagyon finom vacsorát csinált. Mivel és, meg a nővérkém is apa ici-pici szerelmei vagyunk mi is kaptunk ajándékot a szerelmesek napja alkalmából. Na meg kapott a nagy szerelme is, anyuci! Én például egy macit kaptam, aki egy nagy piros szívecskét tart a kezében. Anya és apa nagyon szeretik egymást. Néha ha apa az ölében tart, titkosan összenéznek és egymáshoz bújnak és csókolóznak, aztán én is kapok puszit. Apa biztosan szép dolgokat suttog a fülébe, mert anyucinak nagyon csillog a szeme és mosolyog. Az ágyban is összeölelkeznek, és összebújva alszanak, néha szoktam látni a kiságy sarkából. Jólesik látni őket. Szépek együtt. Elárulok valamit. Apu és anyu nemsokára összeházasodnak. Én igazi „szerelemgyerek” vagyok, úgy érkeztem a világba, hogy anyukám és apukám nagyon-nagyon szerették egymást, de nem voltak férj és feleség. Apuci szerint a szerelemgyerekek a legszebbek, és ez így is van. Nagyon várom az áprilisi alkalmat, mert biztosan jó kis buli lesz. Boldog vagyok, mert a szüleim, most biztosan az én tiszteletemre is szeretnének összeházasodni. Apa azt mondja, hogy kétséget sem akar hagyni számunkra afelől, hogy ketten együtt szeretnének felnevelni engem és a nővéremet. A szüleim mindig kitalálnak valami meglepi programot.

 

Bár még csak február vége van, de a tavasz tiszta erőből tombol Szomolyán. Le is cseréltem a vastag sapeszomat, egy kényelmesebbre. A kertben bohócos krókuszok virítanak, és döngicsélnek a méhecskék. Sokat szoktunk sétálni közöttük. Szerintem nekünk van a legszebb kertünk Szomolyán, még akkor is, ha a szomszédunkban egy temető van. Egy biztos, hogy nekünk vannak a faluban a legnyugodtabb szomszédaink. Apa szerint „szellemes” kislány vagyok.

 

Most zárom soraimat, de amint láthatjátok nálunk mindig annyi minden történik, hogy biztosan hamarosan újra írok. Unatkozni egyáltalán nem szoktunk.

 

Szomolya, 2008. február 27.                                                   Kövecses Sára

 

 

Kedves Naplóm, Kedves Olvasóim!

 

E

gy kicsit régen volt, hogy utoljára hírt adtam magamról. Sok minden történt megint velem és nagy eseményekre készülünk. Nagyon bulis kis családba születtem, itt mindig történik valami. Ráadásul amióta én is anyuci pocakján kívül vagyok, rendezem az élet menetét tisztességesen. Mivel kezem lábam egyfolytában jár, így még mindig nem igazán tudom megírni hány centi vagyok. Az biztos, hogy amikor megszülettem apuci kezében pont elfértem, a tenyeréből csak lábacskáim és a kezecskéim lógtak ki. Most már a két karjában férek csak el, azt is igencsak terhelem 7, 70 kilogrammommal. (Gondolkodtatok már azon hány kiló egy kilométer?) Képzeljétek, egyedül meg tudok fordulni fekvés közben a hátamról a hasamra. Híj, emberek hason fekve egészen más ám a világ! Így például sokkal könnyebben el tudok érni bármit a közelemben. Megfogok ám már mindent, amit csak nyújtanak felém, legyen az anyuci haja, apuci nyaklánca, mamika füle, vagy a telefonzsinór. Jó is erős szorításom van. Aztán hason fekve, ha egy kicsit megemelem a fenekemet, és előre lököm magamat, lehet haladni. Ebben egyre ügyesebb vagyok. Kis családom haja már előre az égnek áll, mit fognak összekergetni, ha majd hamarosan mászok és tipegek. Az egri nagymamim a minap megkóstoltatta velem a multivitaminos gyümölcsitalt. Isteni volt! Nagymami kezében a poharat jól megmarkoltam, aztán a hosszú incifinci nyelvemmel csak úgy lefetyeltem, mint a kiscica. Ha nem veszik el előlem, ki is nyalogatom az egészet. Anyuci fél, hogy ha rákapok az ilyesmire, akkor többet nem fog kelleni az anyatej. Márpedig az anyatejcsinél nincs egészségesebb.

Március 8.-án apuci megint felköszöntött minket. Januárban a névnapom alkalmából, februárban Valentin nap alkalmából, most nőnap alkalmából lettem felköszöntve. Áprilisban vajon milyen alkalomból köszönt fel? Volt finomságos reggeli, anyuci, meg tesóm valami isteni illatú parfümöt kapott. Nagymaminak meg valami igen nagy növényt hozott dézsában. Majd később ez is kikerül a kertbe. A kertünk telis teli van növényekkel. Ilyenkor mindig gyanús, hogy apuci kinek is vásárolja a növényzetet.

23.-án apa kora reggel lelocsolt minket vízzel. Rám vigyázott, csak egy kicsit kaptam a fejecskémre, a nővérem viszont csuromvizes lett. Azt mondta, ezt azért kaptuk, hogy sokáig szépek maradjunk. Az én apukám néha összetéveszti a családot a kerti növényekkel. Én eddig mindig úgy tudtam, hogy locsolni a virágokat, meg a halakat kell. Ez az apa nem tudja, hogy mi akkor leszünk szépek ha nagyon-nagyon szeret minket! Ha nem tudja, majd én elmondom neki, csak tudjak egyszer beszélgetni.

 

Áprilisban is több eseményre készülünk. Nővérkémnek születésnapja lesz. De a legizgibb az összes nap közül április 19. lesz. Apuci és anyuci összeházasodnak. Én ezt nem értem egészen, hiszen most is egy házban lakunk. A lényeg az, hogy megint buli lesz, és most akkora buli lesz, amekkora még nem is volt amióta én a világon vagyok. Jön mindenki szűk családomból Szomolyán innen és túl. Apuci nagyon titokzatos Nikivel mindenféle titkos terveket szőnek, ami evvel a nappal kapcsolatos. Én is nagyon készülök, díszbe öltöztetem a szívemet, mert egy kicsit olyan, mintha arra esküdnének most, hogy én a tesómmal majd nagyra növünk, és egész életünkben boldogok leszünk. Ritka szerencsém van, nem sok baba tud részt venni a szülei esküvőjén. Elképzeltem, hogy azon a napon kora reggeltől késő estig mindenki mosolyogni fog, boldog lesz és velem játszik. Mi és a szüleink nagyon-nagyon szeretjük egymást, de most mégis arra készülünk, hogy ettől kezdve nagyon-nagyon-nagyon-nagyon- fogjuk szeretni egymást. Már van szép nyári ruhám is erre az alkalomra, kis szoknyácskával. Remélem jó idő lesz, és viselni tudom.         

 

Addig is legyetek jók! Puszilok mindenkit       

 

 

2008. március 28.                                                                  Kövecses Sára

 

 

 

Kedves Szüleim!

 

E

lőször is engedjétek meg, hogy házasságkötésetekhez én is gratuláljak. Jó érzés látni, hogy nagyon szeretitek egymást, szépek vagytok így ketten. Szoktam ám figyelni rátok! Észreveszem amikor összecsillan a szemetek és megcsókoljátok egymást. Az külön jó, ha ilyenkor a közeletekben vagyok, kapok én is puszit. Ha kikukucskálok esténként a kiságyamból, látom, ahogyan szerelmesen összebújtok. Ilyenkor mindig azzal a boldog tudattal alszom el, hogy biztonságban vagyok mellettetek, bármikor számíthatok rátok. Ez a meghitt nap, jó alkalom hogy megköszönjem nektek, hogy szerelmetek gyümölcseként életet adtatok nekem. Nagyon jól érzem magamat veletek, fogantatásom percétől kezdve. Emlékeztek még arra, amikor tavaly augusztusban rátok mosolygtam az ultrahang készülék képernyőjéről? Ez volt az első pillanat, amikor egymásra találtunk, egymásra kacsintottunk, amikor megértettük, hogy szükségünk van egymásra, nekem rátok és nektek énrám. Sohasem fogjuk elfelejteni 2008. október 9. napját, azt a napot, amikor először öleltetek magatokhoz, először hallottátok, halk, erőtlen sírásomat, azt, hogy „le,le, le…….. „. Milyen sokat változtam, okosodtam azóta! Már ezt a levelet is el tudom mesélni nektek. Jólesik az a szeretet, és gondoskodás ami körülvesz. Beszélgetni veletek csak így levélben tudok, de tudom, hogy ti jól olvastok mosolyomból, kacagásomból, jókedvű sikolyaimból, nyűgösködésemből. Most is, bár ezt a tömeget és nyüzsit még nem szoktam meg, nagyon boldog vagyok, hogy együtt vagyunk, együtt van az egész család. Végre látlak titeket egyszerre is! Hát, mit ne mondjak, jól nézünk ki!  Lassan azért majd menjünk haza, mert nekem ennyi most elég volt. Szopiznom is kellene nemsokára.

 

Apuci és anyuci, tudnotok kell, hogy ti kaptátok a legszebb nászajándékot a világon, engem. Ugye ti is így gondoljátok? Mert én és a nővérkém is azt hisszük, hogy a lehető legjobb helyen és a lehető legjobb kezekben vagyunk nálatok.   

 

Kérlek titeket, hogy ezután is legalább annyira szeressétek egymást, engem és nővérkémet, mint eddig. És ha lehet még ennél is jobban szeressetek minket. Tudnotok kell, hogy frígyetek számunkra azt a biztos, szilárd tudatot jelenti, hogy meleg szeretetben fogunk felnőni, hogy veletek minden örömünket, bánatunkat megoszthatjuk, hogy mindenben segíteni fogtok nekünk. Segít ez a nap abban, hogy boldog, elégedett baba legyek. Nem is olyan régen apuci, azt mondtad, hogy a szülők a gyermekeik kacajának örülnek a legjobban. Szeressétek egymást, és mi megígérjük, hogy kacagásunkkal betöltjük az életeteket.

 

Én most még kicsi vagyok, és nagy szükségem van rátok, így nászútról nélkülünk szó se lehet. És egyébként is imádunk Nikivel kirándulni. Vigyetek minket magatokkal és mutassatok meg nekünk a lehető legtöbbet ebből a csodálatos világból, ahol lakunk.

 

Számomra is ez az egyik legboldogabb nap amióta csak megszülettem. Büszke vagyok rátok.

Puszillak titeket.

 

Szomolya, 2008. 04. 19.                                                        Kövecses Sára    

 

 

 

 

Kedves Naplóm, Kedves Olvasóim!

 

A

 mi kis családunk nem attól lett igazán család, hogy áprilisban a Szüleim összeházasodtak. Mégis nagyon fontos nap volt ez mindannyiunk életében. Nem is tudom, hol kezdjem el mesélni! Talán ott, hogy apukám már hónapok óta lázban tartott minket mi minden meglepetést tartogat az esküvőre. Nikivel titkosan sugdolóztak, szervezkedtek, de anya minden ármánykodása ellenére nem árultak el semmit. Így aztán az én és anyukám oldalát is majd kifúrta a kíváncsiság, hogy vajon mi lesz. Apa nagy kópé ám! Anya mesélte, hogy egyszer meglepetésként, az udvarunkra 3-4 tonnás sziklatömböket hozatott egy hatalmas kamionnal. Sziklakertet akart építeni. A köveket leborították az utcánkra minden közlekedési lehetőséget elzárva. Anyu és mami minden haja szála az égnek állt a meglepetéstől. Végül egy nagy traktor tette a helyére a köveket. A sziklakert végül elkészült és minden rendben lett, de azóta anyukámat elfogja a reszketés, ha apa azt mondja: meglepetés lesz. Apuci a szertartást szervezte, anyuci és mamikám, meg az egri nagymami az otthoni dolgokat intézték. Talán a várakozás izgalmától is ebben a hónapban rengeteget fejlődtem. A legfontosabb tudományom, hogy be tudom kapni a nagy lábam ujját. Ezzel együtt kicsi híján tudok mászni. Tényleg már csak nagyon kicsi hiányzik hozzá. A hangommal nagyon ügyesen játszogatok. A sikoltozástól, az indián csatakiáltásig mindent tudok. Éppen hogy meg nem szólalok. Ezekből, ha ügyesen csinálom anyu és apuci mindent ért. Tudják, mikor vagyok éhes, mikor kívánkozom ölbe, mikor a kiságyamba. Minden megfogok a kezeimmel és mindent igyekszem megkóstolni, így aztán akik vigyáznak éppen rám, folyamatosan nagy rámolásban vannak mivel minden mégsem a számba való. Anyukám és apukám az este fénypontjaként fürizés után maga közé vesz az ágyukba. Hol apához bújok, hol anyához, gyengéden szeretettel puszilgatnak és simogatnak. Innen is onnan is begyűjtöm a szeretetet. Tudjátok, minket ez tesz gazdaggá! Anyuhoz bújok, majd apucihoz, anyucihoz, apucihoz, aztán békésen és boldogan pihegve elalszom. Ezt a kis játékot ki nem hagynánk egyetlen este sem, nem tudjuk elképzelni e nélkül az elalvást. Nagyon hiányozna mindannyiunknak.

 

A sürgés forgás már 18.-án elkezdődött. Jöttek az ángyikáim sütöttek, főztek. A házban izgalmas illatok kavarogtak, a sütők, a tűzhelyek melegen izzottak. A házunk telis teli lett élettel, kalanddal, izgalommal. Apuci pakolt és pakolt. A nappali szobánkat ebédlővé alakítottuk át. És mindeközben vártuk a meglepetést. Mi lesz vajon ez a meglepetés? Apuci újra sziklatömböket hozat, vagy meghívta a száztagú cigányzenekart?

 

19.-én, a nagy napon arra ébredtünk, hogy esik az eső. Apuci azt mondogatta, hogy sebaj, inkább most essen, mint délután, amikor a szertartás lesz. 11 óra körül már nem esett, hanem zuhogott és apuci egyre gyakrabban aggódó pillantásokat vetet az égre és a családra. Anyuci állította, hogy a boldogságunkat nem az idő fogja befolyásolni, annak ellenére, hogy az udvaron már-már bokáig ért a sár és az eső kitartóan ömlött. 13 óra körül az időjárás stabilizálódott és szűnni nem akaróan szakadt az eső, ehhez villámlás és dörgés is járult az idén először. Apa mondogatta, hogy ha esik sírós lesz a mennyasszony, de anyuci jókedvét nem lehetet elvenni. Testvéremmel szépítkezni kezdtek, én pedig kézről kézre jártam. Mondtam már, hogy az én anyukám a legszebb édesanya a világon? Nekem biztosan az, a legszebb. Niki is úgy kezdett kinézni, mint a Hamu család Pipőke nevű lánya a bálon. A két mamikám is milyen csinos volt ezen a napon, mintha valamilyen divatmagazinból léptek volna ki!  Közben apuci meghozta a tortákat, csokisat, meg mézeset. Az egri nagymami emeletes madártej tortával állított be. Milyen finom anyatejcsi lesz ezekből estére! Mert anyuci biztosan nem állja meg, hogy mindet meg ne kóstolja.

 

Apuci is lassan elkészült. Ünnepélyes szürke öltöny feszült rajta. Olyan szép volt, mint a hercegek a mesékben. Anyucival együtt meg olyanok voltak, mintha a Csipkerózsika, Tündér Ilona, Dióbél királyfi, meg a Csillagszemű juhász egyszerre néztek volna ki az ablakon. De csinos szüleim vannak! Kár, hogy a családunkban csak ritkán van esküvő, akkor gyakrabban látnám őket így kicsinosítva.

 

Apa aztán egyszer csak elment otthonról. Éreztük, hogy most kellene történnie valaminek. A házunk elé aztán egyszerre begurult egy tűzpiros, gyönyörű réges-régi SKODA Octávia. Ha még láttatok mennyasszonyi autót! Ez volt hát a nagy meglepetés! Az autót egy magas, elegáns bácsi vezette. A tetejét is le lehetett hajtani. És lássatok csodát egyszerre az idő is megjavult. Amikor a fényképezkedés után lementünk a Házasságkötő terembe, még a Napocska is kisütött. Apa meg is jegyzete, hogy erre az esküvőre még az égiek is vigyáztak. Ott aztán mindenki ott volt, aki csak szeret minket. Nagymamák, nagybácsik, ángyikák, apa munkatársai, Mária nővér, ennyi embert egyszerre még nem is láttam. Bementünk abba a nagy házba, ahol már nagyon-nagyon szép zene szólt. Ott anya nagyon szomorú lett és egyre jobban elkezdett sírni. Nagymamim megnyugtatott, hogy anya nem szomorú, és nem fáj semmije, csak nagyon-nagyon boldog. Annyira boldog, hogy muszáj könnyeznie. Anya, amikor sírt még szebb lett, szinte már olyan szép, mint az angyalkák, akik álmomban vigyázni szoktak rám. És a meglepiknek sem volt még vége. Amikor leültünk egy bácsi vetíteni kezdett, nagyon szép zene szólt újra, és a képeken anyuci meg apuci kiskorában volt látható. Még olyan kép is volt róluk, ahol olyan kicsik, mint most én vagyok. Aztán képeket láttunk anyuci és apuci szerelméről, és az én születésemről is. Nővérkém is több képen szerepelt. Amikor a vetítésnek vége lett anyucit és apucit egy néni felkísérte a színpadra. Én is készültem ám ere a napra. Diktáltam egy levelet Nővérkémnek, amit ő felolvasott. Ti is elolvashatjátok e levél előtt közvetlenül. Anya ezt is végigsírta, de most már nyugodt voltam, hogy nem azért sír, mert szomorú. Anya és apa aztán végre, végre kimondta azt a boldogító igent és megcsókolták egymást, egyszer-kétszer, „nem egyszer, nem százszor, ki mindeneket tud, az tudja csak hányszor”. Mindenki gratulált. Mamikáim is nagyon meg voltak hatódva. Aztán anya, apa meg Niki beleültek abba a tűzpiros SKODA autóba és nagy tülkölve végigutaztak a falun. Az autó tetejét lehajtották, a hajuk csak úgy lobogott a szélben. Én olyan, de olyan büszke voltam rájuk!

 

Hazamentünk, de a buli még csak akkor kezdődött. Mindenféle finomságos ennivalót tettünk a vendégek elé.  Amikor azt hitték, már nem fér beléjük több, még akkor is került valami az asztalra. A végén az a nagy torta, amit az egri nagymamim hozott. Azt aztán meggyújtották, a teteje csak úgy szórta, szórta a sok-sok fényes csillagot anyucim meg apucim örömére. Egyre azért nagyon büszke voltam! Esküvő ide, esküvő oda csak a bennem való gyönyörködésnél kötött ki előbb utóbb mindenki. Imádom ám a társaságot!

 

A vendégek sokáig maradtak, nagyon elfáradtam. El kell mondjam, nagyon boldogan aludtam el. Annyi sok minden volt ezen a mai napon. Örülök, hogy ilyen sokan örültek a szüleim örömének, örülők, hogy mától talán még jobban szeretjük egymást, mint eddig. Örülök, hogy apuci meglepetései ilyen jól sültek el, és nem hoztak további több tonna követ az udvarunkra. (Bár ami késik, nem múlik, és apától bármikor kitelik az ilyesmi!) 

Annyira örülök, hogy jó idő van, és már nem kell a fél ruhásszekrényt felvenni, ha sétálni megyünk. Ennyi mindent nem is lehetet egy oldalra leírni. Elfáradtam egy kicsit. Mára zárom soraimat. Családomat ismerve új soraimmal hamarosan újra találkozhattok. Addig is puszilok mindenkit, legyetek jók, ha tudtok!

 

Szomolya, 2008. április 30.                                                   Kövecses Sára

 

 

Kedves Naplóm, kedves Olvasóim!

 

 

N

agy újságom van! Nő a fogacskám! Először 2 nappal ezelőtt érezte anyuci az ujjával, hogy alul elől kibújt a tejfogam. Még különösebben semmilyen megrázkódtatást ez nem okozott nekem. Nem tudom összefüggésben van-e ez azzal, hogy most már nem csak anyatejet szopizom, vagy csak egyszerűen ennek most van itt az ideje. Az biztos, hogy egyszer gyönyörű fogacskáim lesznek, mert anyuci fogászati asszisztens. Gyakran még apucit is tanítja fogat mosni. Én is meg fogok tőle tanulni mindent, amit csak egy csajszinak tudni kell. Apa mindig azt mondja, hogy anyuci egy klassz nő és ilyenkor mindig csillog a szeme. Én is egy klassz nő szeretnék egyszer lenni.

 

Bővült ám a szókincsem. Ha éhes vagyok, az mondogatom, hogy mamam-mamam. mamikám nagyon büszke volt, mert ez hasonlít arra, hogy mama-mama. Azt is tudom, hogy bababab. Sőt a kettőt kombinálni is tudom. Amikor a baba éhes azt mondogatom, hogy babab mammam. És olyankor jön a cici a tejcsivel, mert még mindig szopizom, pedig lassan-lassan 8 hónapos vagyok. 

Mostanában, különös vágyat érzek arra, hogy én is megkóstoljam azokat a dolgokat, amit a szüleim esznek. Sikerült kirimánkodni, hogy már én is kapjak húslevest, naponta 15-20 kiskanállal. Anyukám néha tör bele krumplit, répácskát. Nagyon finomnak találom. Mindent ki tudok ám harcolni! Pár nappal ezelőtt addig morgonckodtam, amíg babalevest is kaptam, persze csak a levét, meg a minap gulyást. Apuci megkóstolta azokat a gyümölcsleveket, és egyéb kutyulmányokat amiket boltban lehet kapni ilyen pici babák számára mint amilyen én vagyok. Ezeket én nem szeretem, de ahogyan láttam neki se nagyon ízlett. Akkor meg miért is próbálnak engem etetni vele? Emberek ti megkóstolnátok a csirkehusit őszibarackkal meg banánnal vegyítve. Brrrr! Aki ezt kitalálta, az biztosan egy igen erősen elmaradott ország iskolai menzáján nevelkedett. Bezzeg anyuci, meg mami amikor a konyhában sürgölődik olyan isteni illatos, finom dolgokat tudnak kavargatni, rotyogtatni a tűzhelyen. Hétvégén, amikor mindannyian otthon vagyunk, ezek az illatok szállnak, kavarognak a lakásban, amikor az ember beszippantja csak úgy folyik a nyála tőle. Persze, hogy én is nagyon kívánom ezeket megkóstolni! Most egyébként is ott tartok, hogy megkóstolok mindent, ami a kezem ügyébe kerül, amit csak meg tudok fogni. Előszeretettel cibálom például szüleim és hozzátartozóim haját, ha ölbe vesznek. Olyan jó hallgatni mamit meg anyukámat, amikor sivalkodnak, ha huzigálom a hajukat. Jó erősen képes vagyok ám belekapaszkodni bármibe. Föl is tudok ülni így. Van ám járókám, jó nagy. Mivel a szobámba már nem fért, azt az előszobában helyeztük el. Így most már a tesóm szobija kivételével az egész lakásban jelen vagyok így, vagy úgy. A nappaliban egy jó nagy takaró van leterítve mindenféle játékkal teli. Ez az én hempergőm. A saját szobám telis teli van a dolgaimmal. A fürdőszobában az összemaszatolt és levetett ruhácskáim vannak. A konyhában a kifejezetten az én számomra vásárolt és alkotott finomságok. Az előszobában van a babakocsim parkolója, meg ez a csuda járóka. Jól lehet csimpaszkodni benne, akár a kis majom, de még 20 pernél többet nem igazán bírok ki benne.

 

Apuci beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és ha az áprilisi esküvőre nem is, de mára már megérkeztek a kövek egy nagy teherautóval. Apuci, ha nem mondtam volna sziklakertet épít, jó nagyot és szerintem sohasem fogja befejezni. Anyuci szerint apa azért csinálja, mert hogy ő „Kövecses”. Én is Kövecses vagyok, sőt április óta anya is Kövecses, Kövecses Brigitta, de szerintem ezt inkább apucira hagyom. Egyébként a kertünk egyre szebb így a „kövecseskedést” egyikünk se bánja igazán. Apával nagyokat sétálunk gyönyörködve a szép virágokban.

 

Májusban megint sok látogatóm volt. Valahonnan igen messze Szegedről is eljöttek a Feri bácsi, a Klárika néni, a Marika néni, meg a Jóska bácsi. Aztán meg az ország másik végéből, Pápáról voltak látogatóink. A mi családunkkal telis teli van Magyarország. Azért én nagyon büszke vagyok, hogy még ilyen messziről is eljönnek miattam!

 

 Anyuci és Apa csendesen, és nagy szerelemben élik mézesheteiket az esküvő után. A múlt este is szerelmesen összebújtak és csókolóztak meg ölelkeztek. Úgy csináltam, mintha aludtam volna, de nem aludtam, hanem huncutul leskelődtem a kiságyam rácsán át. Aztán mégis inkább elaludtam.

 

Legyetek jók, mára zárom soraimat! Nemsokára újabb kalandjaimmal jelentkezem.

 

 

Szomolya, 2008. május 19.                                                    Kövecses Sára

 

 

 

Kedves Barátaim, Olvasóim, Rokonaim, "Sárrajongók!"

 

M

ár két ici-pici nyuszi-fogacskám is van. Ha sikongatok, jól lehet látni. Apa megállapította, hogy ahány fülem, annyi fogam. Hogy mi az összefüggés azt csak apuci tudná megmondani. A frizurám is szépen alakul. Apa azt mondta eddig olyan volt a kobakom, mint az érett őszibarack, most meg olyan, mint a kókuszdió. Nem olyan kemény, olyan szőrös. Apa nem tudja, hogy nekem a fejemen hajacska van, nem szőr. De lesz ám olyan hajkoronám, hogy apuci biztosan megirigyli! Olyan, mint a nővérkémé. Neki aztán van haja, de milyen!

 

Más dolgokban is sokat fejlődtem. Tudom utánozni a halacskát. Halacskával még nem találkoztam igaziból, csak halacska csörgőm van. Amennyit mamikám mutatott belőle, annak alapján a halacska néma, lehet, süket is, és se keze, se lába. Nem tudom mitől jó a halacskának!? Én is csak tátogok ilyenkor. Kukorékolni és sikongatni sokkal jobb. Ezt a tudományomat amerre csak járok, meg is csodálják. Tudok integetni és tapsikolni. Integetés közben mondogatom, hogy pápá. 8 hónaposan szenzációs játékokat tudok ám kitalálni.

 

-                     Az egyik legjobb játékom, mamikám ugráltatása. A kis macimat le-ledobálom neki a földre. Huncutul csinálom, oda se nézek, csak, zsupsz már le is dobom. Meg tudok szakadni a kacagástól, amikor csak úgy kapkod utána de, nem tudja elkapni. Mami megállapította, hogy Sára fél egészség, mert amióta ezt játsszuk, mamikám sokkal fürgébb, mint volt, és az állóképessége, vitálkapacitása sokat javult. Mi lesz még, amikor mászni, meg szaladgálni is tudok!  A ledobálóst anyucival és apucival szintén lehet játszani.

-                     A másik játékom, hogy úton-útfélen lerugdosom a zoknicskáimat. Éljen a mezítláb! Anyuci sétáltatás közben nem győzi összeszedni az útról a zokniaimat.

-                     A sapkámat és a kis kendőmet is le tudom szedni a fejemről. Azt úgy eldobálom, hogy csuda! Vetkőzni az egyik legjobb dolog a világon, próbáljátok csak ki. (Öltözködni kevésbé szeretek.)

-                     A hajcibálást nagyon szeretem játszani. A legjobb mamikám hajába belecsimpaszkodni, mint a kismajom. 

-                     Apucival játszani szoktunk, kukucs játékot, amikor elfordulok tőle, aztán hol a vállam fölött nézek vissza rá, hol odagurulok hozzá. Ennek a játéknak továbbfejlesztett változata az „Itt a Sára, hol a Sára” című bújócska. Legszívesebben egész nap csak játszanék. Mostanában még aludni is elfelejtek a játék öröme kedvéért.

 

Talán úgy tűnik nektek, hogy játékaim kis családom teljes lefárasztásával járnak. Pedig, higgyétek el nekem, élvezik nagyon. Szerencsére, a szomszéd Piros néni és a nagyon messziről érkezett Éva néni (szomszédunk) is nagyon szeret játszani velem, és én imádok játszani velük. Így aztán van, amikor anyuciék egy kicsit kiliheghetik magukat. Még mindig imádom, amikor főleg apuci ölben cipel ide-oda. Azért apuci cipel, mert nyolc kilo, hetvenöt deka vagyok, és más már nem nagyon bír el rajta kívül. Talán ez az oka, hogy bár erőm már lenne hozzá, de még mindig nem mászkálok négykézláb. Miért tenném, apuci elszállítja a kis fenekemet, ahová csak akarom. Ha el is indulok tolatni hátrafelé sokkal könnyebb. A szüleim azt mondják, lehet, beszélni előbb fogok, mint menni, mert a szám az mindig mondja a magáét.       

 

Az egri mamikámtól gyermeknapra kaptam baba etetőszéket. Nagy műsort rendeztem a boltban, amikor apuci bevitt. Úgy elkezdtem a magam módján beszélgetni, hancúrozni, hogy három eladó néni percekig elfelejtett eladni, annyira gyönyörködtek a tudományomban.

 

Átestem az első betegségemen is. Nem nagyon kaptam levegőt az orromon és köhögtem is. Apa vett valami olyasmit, amit utálok, az orromba kell fújni, de nagyon kellemetlen. Utána hosszú percekig folyik az orrom. Meg vett kanalas lándzsás útifüvet, amit viszont szeretek. Egy darabig szopizni sem tudtam rendesen. Anyuci viszont kitalálta az ülve szopizást, így nem dugul el az orrom. Volt egy-két nagyon nyugtalan éjszakám emiatt. Apuci fél nehogy ez a hapcizás allergia legyen. A védő néni azt mondta, apuci le se tagadhatna, még az allergiát is örököltem tőle. Ennyire azért nem kelet volna hasonlítanom rá, még ő sem örül neki. Apuci nagyon érzékeny sok mindenre, leginkább az ilyenkor szálldosó sok-sok virágporra. Nagyon-nagyon hapcizik és folyik az orra. Legalább lesz, aki versenyt hapcizik vele. Az lehet, hogy ha egyszer nagy leszek, elmúlik az érzékenységem.

 

A kertünkben elkezdet teremni a mindenféle finomság. Apuci és Niki versenyt szedik az epret. Apuci anyucinak szedi főleg, meg egyenesen a pocijába, Niki meg összeturmixolja és megissza. Apucinak az a véleménye, hogy Niki egy „epergyilkos”, mert szerinte az epret csak frissen, a bokorról szedve lehet fogyasztani. Niki biztosan nem epergyilkos, apuci hiába gyanúsítja. Nekem az a gyanúm, hogy az eper nagyon finom, az egész család csak úgy pakolja magába, nekem azonban nem adtak. Még kicsi vagyok ezekhez az apró szemű gyümölcsökhöz, csak az anyatejcsin keresztül jutok hozzá. A szüleim elkezdtek cseresznyézni. Apuci minden délután fára mászik, csak le ne essen egyszer. Apuci azt mondja, olyan a szemem, mint az igazi érett szomolyai fekete cseresznye. Két hatalmas fekete gyöngyszem. Mert én egy igazi pirospozsgás szomolyai kislány vagyok, úgy ám! Tudjátok Szomolya a cseresznyéjéről híres, meg a szemeimről. Készülünk a Cseresznyefesztiválra. Én ilyenen sem, meg semmilyen fesztiválon sem voltam még. De ha buli, akkor a buliban én igazán benne vagyok. Biztosan sokan jönnek-mennek majd nálunk és ez aztán az igazi buli.

 

Mára zárom soraimat, megyünk sétálni az új nagylányoknak való babakocsimmal, amit mamikámtól kaptam. Ebből aztán látni mindent, még asztalkája is van, ahová pakolni lehet. Sokkal szebben mutatok benne, mint az előző, fekvős babakocsimban. Biztos, hogy nemsokára újra jelentkezem, addig is pápá.

 

 

 

Szomolya, 2008. június 4.                                                      Kövecses Sára 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.