Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

 

Kedves Manófeleim!

 

R

égen jelentkeztem, de most annyira el voltam foglalva avval, hogy járni tudok. A kezdeti bizonytalan totyogásom után, ma már mindenhová gyalog akarok menni,és alig-alig fordul elő, hogy apuci és anyuci segítségét kérem. Még szaladni is tudok, és ha már járok, akkor táncolok is. Sőt táncoltatom az egész családot. Még Dedét is meg-megtáncoltatom, pedig ő hetven év felett van. Nagy örö számomra, hogy kis családom néha egészsége és testi épsége kockáztatása mellett is igyekszik kedvemben járni, mert ezt úgy értékelem, hogy nagyon-nagyon szeretnek. Ez pedig csudajó! A járás megtanulásával számos új játék és új veszélyforrás kínálkozott számomra. Anyucimat mindenben utánozom. Segítek neki teregetni, de a kimosott ruhákat csak úgy a földre pakolom. Összeszedegetem a földön lévő dolgokat és kidobom a kukába. Nagyon rendszerető kislány vagyok. Ahhoz, hogy ezek a kidobandó dolgok biztosan a földre kerüljenek előtte, szét kell dobálni őket. Erről szintén én gondoskodom. Így aztán a kukába kerül a papír fecni, morzsa, kiskanál, cumi, Niki ceruzái, egy-két bugyi, egyébként fontosabb levelek, számlák, csekkek. Ezeket esténként apuci kikukázza.

 

Képzeljétek voltam szánkózni! Szomolyán nagy-nagy hó esett. Az erdőt, az utakat, az udvarokat tiszta fehér hótakaró lepte el. Nagyon szeretem a havat, mert olyan puha és hüsi, jól lehet turkálni benne. Anyuci és apuci murisan csúszkálnak a hóban. Apa jobb híján a hintámat erősítette a szánkóra,.hogy rendesen ülni és kapaszkodni tudjak. A szánkózást és nem csak úgy képzelem el, hogy engem húznak, hanem úgy, hogy én húzom a szánkót. Húztam is. Igazolásul fénykép van róla. Mértemhez képest (miniatűr) egészen nagy dolgokat tudok húzni, vonni és felemelni is, például a lavórt és a bevásárló kosarat.

 

Már nagyon sok mindent tudok mondani. Első szavaim között szerepelt a „csekk”. Apa várja, hogy mikor beszélgethet velem inflációról, deficitről és gazdasági stabilizációról, rentabilitásról. A bácsi, nálam bá-bá lett. Az állatok közül a nyuszit is tudom utánozni. Salátára olvastam a Grimm meséskönyvet és a 2. osztályosok „Hétszínvirág” olvasókönyvét. Szeretem az új helyzeteket. Elalváselőtti hancúrozásnak ma már nem felel meg a kiságyam, inkább az ágyneműtartó ládában szeretek üldögélni és csintalankodni. Esténként apát is leborítom az ágyról, odabújok az ölébe, betakarózunk, és együtt játszunk a babával, meg nézzük a tévét. Apa a legjobb játszótárs, hagyja magát lelökni az ágyról meg azt is hagyja, hogy meg-megharapjam. Anyuci nem hagyja, hogy megharapjam, és az ágyról se lehet lelökni, mert mellette van a kiságy. Nagyon-nagyon sokat játszunk és bohóckodunk együtt. Ha hozzánk jön vendégségbe az ember, könnyen találkozhat apával az én kis harisnyanadrágommal a fején, vagy velem az anyuci bugyijában. Kicsit ugyan még nagy rám, de ha oldalt megkötik, nem csúszik le.

 

Itthon nagyon szép volt a Karácsony ünnepe. A karácsonyt itt töltötte, az egri nagymamim, a testvére, Ali bácsi, és az unokanővérem is. Így aztán nagyon családiasan és sokan voltunk. Annyi pakolni, meg főzni való volt, hogy apa a karácsonyfát már előző nap feldíszítette. Reggelre a fa dőlt, ahogyan az lenni szokott, így elölről kellett kezdeni az egészet. Apa ezen már fél tízkor ideges volt. Mérgében végül egy virágcserépbe nagy köveket tett, és azokkal támasztotta meg a fát. Apánál a végső megoldás, minden esetben a kő, ha megfigyeltétek, nemhiába vagyunk „kövecsesek”. A munkálatok közben egyedül a csúcsdísz tört el. A karácsonyfa díszítésről, mindenkinek volt sajátos elképzelése, a díszek felhasználást illetően, amit próbált megvalósíttatni. Délelőtt 10-kor a család olyan idegállapotban volt, ami semmilyen formában nem illett a szeretet ünnepéhez. 11.-ig mindenki kibékült mindenkivel, és a fa is állt, meg még világított is. Viszont tényleg elkéstünk a dolgainkkal egy kicsit. Egy órakörül megérkeztek a vendégeink és lett nagy sürgés-forgás. Forrtak, bugyborékoltak a finomabbnál, finomabb ételek lent mamikáméknál, Fent, ami konyhánkban, és még kint az udvaron is. Apa és Ali bácsi az udvaron, halászlét főztek bográcsban. Mamikám lent töltött káposztát rotyogtatott. Fent húslevest főztünk és sütöttünk mindenféle husit, meg süteményt. Amikor elkészült az egyik finomság, kezdték főzni a másikat. Velem közben mindenki játszott meg bohóckodott. A Jézuska végül este 9 óra tájban érkezett meg. A nappalinkban csillagszórók lobbantak, énekeltünk és megcsókoltuk egymást. Az egri nagybácsikám és nagynéném nem tudott itt lenni, de egy levelet küldtek, amit itt olvastunk fel. Az egri mamikám az örömtől reszkető hangon mesélte, hogy ott náluk a Jézuska azt hozta, hogy augusztusba gyermekük születik, olyan kicsi, mint Sára manó is volt, még tavaly Karácsonykor is. Mindenki nagyon boldog volt, fel is hívtuk gyorsan őket telefonon, hogy gratuláljunk, és Boldog Karácsonyt kívánjunk. Miközben mindenki az ajándékát kereste, jó mélyen beszívtuk a fenyő illatát és szertettel kacsintottunk egymásra. Gondoltunk Dédikére is aki lent várt minket, és arra Dédikére, aki a Mennyországból ünnepelte velünk a Karácsonyt. Sára Manó is kapott mindenféle szépséget, ami a fa alatt volt eldugva. Voltak ott babák, kis ruha Sárikának, meg egy nagy-nagy hintaló. Nem győztem csak hüledezni, hogy a Jézuska mennyi mindent bepakolt. Biztosan nagyon jó kislány lehettem! Mire megvacsoráztunk, már nagyon-nagyonkéső volt, talán még sohasem voltam ébren ilyen sokáig. De ki is akarna aludni ilyenkor. A karácsonyfa még hetekig hirdette, hogy Nálunk járt a Jézuska és hogy Sára meg Niki nagyon jó testvérek és kislányok voltak 2008-ban.

 

A Karácsony arra is jó, hogy sokáig nem kell menni dolgozóba, meg iskolába és sokáig vagyunk együtt. Karácsony első napján újra vendégeink voltak. Alíz nagynénim meg Gábor Nagybácsim jöttek bemutatni az új, érkező Kövecses babát. Meg is simogattuk a pocakját. De jó is lesz, valakivel játszani, aki hasonló korú hozzám. Végre én is idősebb és nagyobb leszek valakinél. Karácsony másnapján az egri nagymamimnál voltunk vendégségben.

 

A Szilveszter különösebb buli nélkül lezajlott de újra együtt töltöttünk öt napot. Apa éjfélkor pezsgővel keresztet rajzolt a homlokomra ésígy köszönt Sára Manónak Boldog Újévet.

 

Mára már visszatértünk a rendes kerékvágásba és éljük mindenapjainkat nem kevésbé izgalmasan. Most például Sára Manó névnapjára készülődünk.

 

De erről majd legközelebb. Legyetek Jók!

 

 

 

 

Szomolya, 2009-01-16

 

 

                                                        Sára Manócska

 

 

 

Kedves Manófalvi Manó Olvasóim!

 

M

ár nem csak írni tudok ám, hanem nagyon sok mindent beszélgetek is. Természetesen az első szavaim között volt a nem, mint egy igazi kis kobold manónak. A „nem”-et nagyon nyomatékosan használom. Akkor is nemet mondok ám, ha anyuciék megkérdezik van-e valami a pelusban, vagy a számban. Nem!!! Vitatkozni is szoktam. Ha anyuciék rám szólnak, hogy Sára Manó nem szabad, én határozottan válaszolok, hogy de. Sajátságos szótáram alakult ki, amivel kitűnően megértetem magamat. A Mikulás,a Télapó, itt van, hó a subája, jég a cipője, leng a szakálla. Zsák, zsák, teli zsák……………kezdetű dalból adódóan a Télapót, „Zsák-zsák”-nak hívom. Több szakember, sokat beszélgetne azon, hogy első szavaim között miért szerepelt a csekk, minden esetre ezt szépen csengően ki tudom mondani. Többtagú szavakat is használok, például a korábbi dédnagymamám megnevezésre szolgáló Dede, most Déjdii. Azt is tudom mondani, hogy Bébi, meg azt, hogy Kóla. És szépen utánzom az állatkák hangját. Sokszor dalra fakadok, énekelem, hogy la-la-la-la. És mint egy igazi Disco-manó, imádok táncolni. Ezt anyuciék nem imádják annyira, mert tánc közbe körbe-körbe forgok, többek között, ahogyan kell, de közben el–elszédülök, és volt, hogy emiatt elestem. Szerencsére nem sokszor estem. A legjobban úgy szeretek táncolni, hogy apa ölbe vesz és „riszáljuk így is, úgy is”. Úgy is, hogy forog velem, úgy is, hogy „lassúzunk”. Apaimád átölelni, finoman magához szorítani. És én is szeretem, ha magához ölel. Kedvenc számaim: „Riszálom így is, úgy is” a Madagaszkárt című rajzfilmből, a Halász Jutka néni dalai, a száncsengő, meg szél hozott, szél visz el. Ezek olyan összebújósak. A Bóbita meg olyan pörgős, rocky-zós. Közösen énekeljük, és mutogatjuk az „én kis kertet kerteltem” a „csip-csip-csóka”, „ég a gyertya ég”című örökzöldeket. Ezeket elalvás előtt énekeltetem a szüleimmel, meg Mamival, meg még a Déjdivel is. A múltkor majdnem sikerült elérnem, hogy Déjdi is táncra perdüljön velem, de szegényt akadályozta, hogy páréve csak járókerettel közlekedik. A járókeretét magam arra használom, hogy kisoroszlán a ketrecben-t játszom vele. Lent, mamikámnál, végre sikerült összetörnöm a több éve féltve őrzött porcelán angyalkát. A padlón nem akart eltörni, de én ügyesen kitaláltam, hogy kiviszem a nappaliba, ami kővel van kirakva, és ott vágom földhöz. Ha anyuék összeszedegetnék az ágy alá, szekrény alá, ágyneműtartó mögé bedobálgatott kincseimet, lehet előkerülne a tartalék cumikám is. Mivel szisztematikusan visszadobálok mindent, amit kiszedegetnek, így ezzel az elfoglaltsággal a szüleim felhagytak. Néha-néha bedobálgatok viszont nélkülözhetetlen tárgyakat is, mint mobiltelefon, szemüveg stb…..

 

 

Január 19.-én ünnepeltük a Névnapomat. Az újságban és a televízióban is bene volt, hogy ma a Sára Manók ünneplik a névnapjukat. Persze az lehet, hogy nem mindenki Manó, aki Sára, elvégre vannak óriások, törpék, boszik is. Sok játékot kaptam ajándékba, meg csinos ruhácskákat. Attól, hogy tél van, még majdnem minden nap kimegyünk sétálni, és hát akárhogyan nem mehet ki az utcára az ember, még akkor sem, ha nem Párizsban, hanem Szomolyán él. Apa, ha nagyzolni akar, azt mondja, hogy Sára Manó „Szomolya San City on the Beach”-ben lakik. Ebből semmi sem igaz. „Beach”-nem csak Szomolyán nincs, de még itthon sincs. Szóval még mindig a szomszédba, vagyis Mamikánhoz járunk zuhanyozni. A fürdőszoba befejezésnek lehetősége a messzi ismeretlen homályba vész.

 

Járnak hozzánk más babák is vendégségbe. Nagyon szeretem a babákat, a polcomon is és a vendégségbe jövő babákat is. Járt náluk a Kata baba, az egyik kis unokatestvérem. Ő alig fél évvel idősebb tőlem. Nagyot hancúroztunk, még itt is aludt a szüleivel. Olyat játszottunk, hogy „ki tud messzebbre dobni” a kiságyból. Pár napja meg itt járt a szomszéd kislány a „Zsani”. Neki is megmutattam minden játékomat.

 

Szépen nőnek a fogaim, már a kis szemfogacskám is bújik. Ezek a fogak néha megviselik az éjszakáimat, és ilyenkor, anyuékat sem hagyom aludni. Farkas étvágyam van. Imádom például a felvágottakat. Persze van, amivel nem lehet megetetni. Az etetést én igazán játéknak fogom fel, amiből következik, hogy gyakran bele markolok az ennivalóba és szétmajszolom. Meg próbálok kimászni is az etetőszékből, így aki kívülről néz minket, azt hiszi, hogy anyukámmal birkózunk. A legjobban úgy szeretek enni, hogy amit a szüleim esznek, azt kieszem a szájukból. Így fogyasztom például a csokit. Amit egyébként anyuciék esznek, sokkal-sokkal finomabb, mint amivel engem próbálnak tömni. Így ettem már korhely levest, hamburgert, füstölt szalonnát. Imádom azt a módszert, amikor anya kerget a kanállal, és futásközben be-bekapok valamit. Mindezek miatt a konyhánk evés után úgy néz ki, mintha kiéheztetett, félőrült mókusok szabadultak volna be egy éléstárba. Anya sokszor a falról vakarja le a vajat. Amikor apa legutóbb hazajött én éppen az etetőszékemből szerettem volna kimászni. A fenekem anya felé meredt, a fejem az ülésen pihent, így úgy nézett ki, mintha édesanyám a popsimba akarná tömni a sárgaborsó főzeléket. Apa csak annyit kérdezett: Nem lenne jobb fordítva? Anya meg jól le szokta hordani apukámat, mert ő majdnem megszakad a nevetéstől, amikor etet. Így persze előfordul, hogy amikor apa hazajön, épp az ő kedvéért bohóckodom. Szeretem apát megnevetetni, meg azt is szeretem, hogy összepuszil utána. Apa nagy szerelme anyukám, közepes szerelme Niki, és Sára baba apuci „ici-pici” szerelme. Igazi női allűrjeim kezdenek megjelenni, elvégre tetszeni kel apának. Van kis ridikülöm, amit a vállamra tudok akasztani és sétálok vele. Előszeretettel hordom, édesanyám bugyiait is. Nem mindig ott ahol azt kell,van amikor a fejecskémre húzom.

 

Képzeljétek a kertünkben január 28.-án kibújt az első hóvirág! Először csak a kicsi fehér bóbitáját dugta ki, óvatosan szertekémlelt, majd bókolva virágba borult. Jön a tavasz! Lassan, nagyon lassan ér ide, de az első színes üzenete már itthon van. Sára Manó pedig, 2009.-ben is nagyra nő!

 

 

Most zárom soraimat! Nemsokára jelentkezni fogok.

 

 

 

Szomolya, 2009. február 6.

 

 

 

                                                                                                          -Sára Manó-

Sára Manó  szótára

 

-                     baba: Baba. Adjátok ide a babát a játékpolcról. Vegyetek még babát nekem, mert nincs elég otthon.

-                     béjbii: Bébi.

-                     blabla: Labdát is vegyetek, nehogy már csak babákkal kellejen játszanom.

-                     csekk: Már megint valami sárga színű papírt hozott a postás, amitől a család ingerlékeny, ideges.

-                     Dijdij: Sára? Ki volt szebb baba mint Sára? –válasz: Dédikém. De azért Sára a legszebb.

-                     dejdii: Dédmami is perdüljön táncra, micsodadolog az,hogy csak úgy ott ül a járókerete mellett.

-                     ko-ko: Jó lenne, ha nekem is adnátok abból a barna italból, amit ti egyébként literszámra vedeltek, mert feltételezem, hogy finom.

-                     kuu: Felszedek még egy követ az útról, hazaviszem és hozzáteszem ahhoz a 4,5 kilóhoz, ami a kis kosaramban van. Elvégre én is Kövecses vagyok.

-                     nem: (Értsd értelem szerint)

-                     mamma: Adjatok valamit enni, de azonnal, éhes vagyok, mint a farkas. Jó lenne egy-két falat abból is amit ti esztek.

-                     Pa-pa-pa: Apuci.

-                     tá-tá: Apa kapj fel, tegyél be valamilyen jó kis zenét és táncoljunk.

-                     te-te: Teát kérek, de ráér azonnal is,vagy hisztizek.

-                     Vzz: Szomjan halok, vizet kérek

 

Kedves Manópajtásaim!

 

Ú

gy éreztem ideje belenyúlni a párnába és tollat ragadni, annyi minden történt velem. Apa felköszöntött Valentin nap alkalmából. Hiszen én vagyok az ő ici-pici szerelme. A nagy szerelmét, anyucit és a közepes szerelmét, Nikit is köszöntötte. Apától egy szép mondókás mesekönyvet kaptam. Benne vannak a kedvenc mondókáim:

 

Apa valami nagyon finomat főzött nekünk. Volt benne minden, amit csak szeretek. Még koktélt is kevert, finom, csokisat, kakaósat. Abból, Sárika nem kapott, mert egy pici csoki likőr is volt benne. Bezzeg Niki csak úgy itta, még az anyuciét is megitta, mert anya nem szereti a kakaót. Írígységből fel is vettem a bugyogóját, rajtam volt egész nap. A pelusomra éppen ráfért, még csomót sem kellett kötni rá, hogy ne essen le. Az anyuciéra mindig kell még csomót is kötni. Előszeretettel hordom mami bugyiait is. (Apa gatyái nem állnak nekem jól.) Apuci mondta is, hogy le se tagadhatnám, hogy Nő vagyok. Tény, hogy nagyon öltözködni kezdtem. Már nem mindegy milyen cipő van rajtam, vagy melyik kis ruha. Vannak kedvenceim. Ruha ide, ruha oda a legjobb azért meztelenkedni. A hűvös ilyenkor fel –felingerel így a minap anyucit totálisan sikerült összepisilni, csak úgy csurgott róla. Át is kellett öltözködni szegénynek. A territóriumomat igyekszem megjelölni, mint a kiscicák. A kedvenc vadászterületem anyuék ágya, a kiságyam, a ruhás láda. El-elhódítok területeket mami ágyából, meg az egri mamim ágyából is. Egri mami azt mondta: Nem baj- ez szenteltvíz. Képzeljétek, a babakocsimat már nem használom. Anyával hétköznap gyalog megyünk a boltba. Ott néha úgy viselkedek, mint akinek otthon nem adnak enni. A felső ABC-ben már meg szoktak kérdezni, ha megyek, hogy: Sára nem vagy éhes? Persze én mindig éhes vagyok és anyuci néha nagyon szégyelli magát. Pedig igazán nincs miért szégyenkeznie, csak hát, ki tudna ellenállni annyi finomságnak. Ott adják a legfinomabb parízer szeletet. És Annamaria néni, az eladó néni, olyan kedves, mindig szeretne örömet szerezni nekem. Azt is megengedi, hogy felálljak a kirakatba, és ott sétálgassak. A szomolyaiak, meg is szokták nézegetni Sára Manót a kirakatban. El szoktam gyalogolni az alsó boltba is, meg a postára. Sára Manót mindenhol ismerik, és igazán nagyon örülnek, ha találkozunk. Apával hétvégenként óriásikat szoktunk kirándulni. Megyünk, mint felfedezők, járjuk az udvaron a dombokat, másszuk a sziklákat. Én közben összegyűjtök annyi követ, amennyit csak tudok, tapisgálok a pocsolyában. Anyuci el van szörnyülködve, amikor haza megyünk, mert Sára Manó néha nyakig sáros. Apának elmondja, hogy: Bezzeg te mindent megengedsz Sárának, de ő is megenged mindent. Vagyis, nem szoktam megkérdezni, hanyat fekhetek-e a hóban, felszedhetem-e a söröskupakot, megtéphetem-e a macskát, belenyúlhatok-e a tócsába. Inkább hanyat fekszem, felszedem, megtépem, és belenyúlok. Anya meg jókat nevet rajtam és nagyon elfárad, szegény.

 

Még mindig nincs vége a télnek, nagy hó esett Szomolyán. Sajnáltam a kis virágokat, amik már kidugták a fejecskéjüket, mert a hó eltakarta őket. A hóvirágok meg már virítottak is, és most mind el vannak hóval temetve.  Megint tudunk szánkózni. Apa megígérte, hogyha nagyobb leszek, építünk hóembert, akkorát, mint én vagyok. A fejére fazekat teszünk, a kezébe seprűt adunk. Már nagyon várom! Azért most már a tavaszt is nagyon várom. Anyuék szerint, már csak egy párat kell aludni és tavasz lesz.

Mára zárom soraimat! Várjátok az új levelemet!

 

Szomolya, 2009. február 19.

 

                                                                                                          Sára Manó

 

 

Tisztelt Manókollégák!

 

N

agyon jó kedvem van, mert visszavonhatatlanul eljött a tavasz. A napocska gyakran süt, és hívogat ki a szabadba. Apucival a hétvégeken alig várjuk, hogy reggelenként hasunkra süssön a nap, anyuci már öltöztet is, még a reggeli előtt és megyünk kirándulni. Megnézegetjük mi újság lent mamival és Dedével, átmegyünk, meglátogatjuk a barátnémat, Nenét, Piros nénit, a szomszédban. Nene egyedül él, neki is van unokája, de ő nem Szomolyán lakik. Már korán átmegyünk, ahol felborogatom a szódásüvegeit, a gyékény vázáját, szétdobálok egy marék kavicsot a konyhában, kipocsolom a vizet a felmosó vödörből, összemászkálom a frissen felmosott konyhát, hogy ne unatkozzon szegény egész nap. A szobában megnézem, hogy a baba a helyén van, és megkóstolom a süteményét. Mindig süt valami finomat, lekvárosat, vagy gyümölcsöset, amit Sára Manó nagyon szeret. Amikor elkészítettük Piros néninek a napi programot, még egy kicsit az udvarán megtapossuk az ereszt, belelépünk a kutya tányérba, megcibáljuk a kutyus farkát, aztán megyünk tovább apucival, mert még sok felfedeznivaló van. A kertünkben, mint színes bohócok bolondozva mosolyognak és bujkálnak a kövek között a nyíló krókuszok, meg a kék és sárga, törpe írisz. A tél szomorú, fakóságát itt is ott is vidám színkavalkád töri meg, hangolva a Manókat a csintalankodásra, a pajkosságra. A virágok között méhecskék kergetőznek, már most szorgalmasan gyűjtik a virágport. Sára Manó persze, a méhecskéket megkergeti, és a cicákat. Apuci szerint, amikor akis piros sapkában, piros kabátkámban bújócskázok, ugrabugrálok a kertben, az tényleg olyan, mintha egy kis kobold manó, megszálná az udvart. Mivel a vizes helyeket módszeresen megtalálom, alaposan össze szoktam sározni, vizezni magamat. Amikor kivándoroltuk magunkat, felballagunk haza. Anyuci mindig szörnyülködik, hogy úgy nézek ki, mint a kismalac. Mivel ilyenkor apát is magammal vonszolom, ő is úgy néz ki, mint a nagymalac. Farkasétvágyam lesz. Már nagyon várom, hogy apukámmal messzebbre merészkedjünk, túl a dombon és határon. Meg szeretném ismerni az egész világot. Egyelőre a világ számomra Miskolc-Eger határokon belül létezik. De széles-e világ legszűkebb környezetem, kertünk, udvarunk is. Van itt számomra mező, azon gödrök, lyukacskák, sziklák, kövek, azokból hegyek, közöttük temérdek virág, fák, bokrok, búvóhelyek, pihenőkövek, meredek lépcső, napfényes sétány, hűs liget, ásott föld, konyhakert. Be sem lehet járni, át nem lehet látni és csodálkozni egyszerre. Számomra ez a leggyönyörűbb hely a földön.

 

Már korábban említettem, hogy apa „Kövecses létére”, nevéhez hűen „kőmániás” is. Egyik szép, tavaszi reggelen arra ébredtem, hogy ismét megáll az úton az a nagy kamion, ami el se nagyon fér a Bercsényi úton. A nagy autó telis-tele volt kővel, amit mind lezúdított nekünk. Az akció közben majdnem leszakadt az utcánk teljes villamos és kommunikációs, légvezetékes közműve, mindenféle autós és gyalogosforgalom, lehetetlenné vált és a kövek mellett, vörös agyag öntötte el az utcát és az udvart. A nagy teherautó végre nagy nehezen úgy tudott elmenni az utcából, hogy az nem dőlt össze, de helyette jött egy legalább ugyanakkora traktor, és két órásmunkával járhatóvá tette az utat és járhatatlanná az udvarunkat. Apa majd kiugrott a bőréből örömében, mert szerinte ebben rengeteg hasznos anyag van, amiből ő utat, sétányt, falat, babaházat és kastélyt épít. Ő már látta is lelki szemei előtt. Anya és mami, nem lát a lelki szemei előtt semmit. Illetve csak a botrányt azok részéről, akik estelegesen az utat közlekedés céljaira szerették volna használni, valamint, hogy hamarosan nagy sár lesz, az eső leviszi az agyagot a főútra is, a kövektől lépni nem tudunk, és látják, hogy az lesz, hogy apa az egyik helyre elviszi apránként a köveket, aztán újra felszedi, és megint máshol leteszi. Apa ezzel szemben állítja, hogy szelekciós válogatást csinál, és ettől csak még szebb lesz az udvarunk, mint egy igazi várkastély. Apuci végül is tényleg meg szokta oldani a kő vészhelyzetet, az udvarunk valóban hasonlít kicsiben, az Észak-amerikai Sziklás hegységre. A baj csak az, hogy apa nem tudja mindig eldönteni, hogy inkább velem foglalkozzon, inkább a kövekkel, vagy a tényleges hivatásnak éljen. Így mindennel eléggé lassan halad, mert talán mondanom sem kell a végén engem, anyát, Nikit és Mamit, Dedét választja elsőként, mert nagyon szeret minket. A kövek csak ezután jönnek és a legvégén a sornak a macskák. Március 8.-án is inkább főzött nekünk a Nőnapra valami finomat és nem a „kövecseskedéssel” foglalkozott, pedig nagyon jó idő volt. Apa kitett magért és már kora reggeltől olyan ínycsiklandozó illatok szálltak a konyhából, mint valami osztályon felüli étteremből, és nem győztük nyelni a nyálunkat visszafelé, hogy az ne csorogjon ki a szánkból. A menü legényfogó leves volt, és szezámmagos rántott husi, hozzá finomságos tejfölös uborkasaláta. Mint kiderült Sára Manó is szereti a legényfogó levest, és a rántott husit is. Majd megtanulom apucitól én is a fortélyát, ha majd később legényt akarok fogni. Apa valahogyan elvárja, hogy nekem meg Nikinek belé kellene szerelmesnek lennünk, és nem más legények fogdosásával eltölteni az időt. Ez nekem még sikerül is, mármint szerelmesnek lenni apuciba, amúgy Manó módon, de Nikinek már nem megy, neki más legényeken jár az esze. Apunak van egy kardja otthon, régen azzal sportolt. Ma a cumimat szokta kiszedni vele az ágy mögül, a szekrény alól, ha bedobom. Várja, hogy talán nemesebb jövő is fog várni arra a kardra, és tervezi, ha nálam is, és nővérkémnél is sorba állnak a legények, avval kergeti haza őket. Apuci ugyanis nagyon szeret vigyázni ránk.

 

Áprilisban másféléves leszek. Kinőttem az alvós babakocsimat, és a sétálósat is. Ma már leginkább gyalog közlekedek, és egyre-másra egyedül, úgy hogy nem engedem fogni a kezecskéimet. Anya valahonnan előhalászott egy ülős babakocsit, amiben még elférek. Szép kis pödri frizurám nőtt, amit már össze is lehet gumizni. Tizenkét foggal mosolygok, és mivel egyetlen perc nyugtom sincs, fogalmunk sincs hány kiló vagyok. Szerintem 12-és 13 között. Kedvencidőtöltéseim között szerepel a meztelenkedés, és a bevásárlás. A meztelenkedés nálam nagy hancúrozással jár, és az ágy teljes összepisilésével. Ha a kárpit nem nagyon akarja beszívni, segítek egy kicsit és beletiprom. Korábban említettem mekkora sztár vagyok a helyi Coop ABC üzletében, de el kell mesélnem, hogy a Mezőkövesdi TESCO-ban is kezdenek emlegetni. Van ott nagy gurulós bevásárlókosár, amibe Sára Manó is bele tud ülni, így nem kell vásárlás közben a babakocsiban gubbasztanom. Szemügyre veszek mindent, ami csak megtetszik, sőt így kézügybe is tudok venni sok mindent a polcokról. Kézügybe vevés után a nekem tetsző dolgokat magam mögé dobom a kosárba, de be kell vallanom, hogy egészen rossz célzó vagyok. Szerintem azért hátrafelé ti sem nagyon tudnátok jól célba dobni! Ha valamit sikerül a kosárba hajítani, annak nagyon örülök és hangos sikítással tudatom szüleimmel eredményemet. Volt olyan eset is, amikor a cumimat dobtam be a pult alá és apuci hason fekve vette ki,abból a célból, hogy befejezzem a hisztizést. A Tesco-ban viszonylag kevés hason fekvő vásárlóval lehet találkozni, így anyuci kicsit szégyellte magát miattunk. Ezt követően anya, összeszedi a földről, amit mégis haza akarunk vinni. A pénztárnál szétválogatjuk, amit ki is akarunk fizetni, és ami csak úgy véletlenül beledobtam, de nem akarjuk kifizetni, sőt nincs igazán szükség rá. Szerencsére a huncutság rám van írva, így nem nagyon kell a pénztárnál magyarázkodni. Anyuci több alkalommal kijelentette, hogy többet nem jön velünk boltba, de még sohasem hagyott minket otthon.

 

Nagyon várom az áprilist. Jön majd apukám névnapja, Niki születésnapja és a szüleim első házassági évfordulója. Anyu és apu még mindig nagyon szeretik egymást. Az eltelt időben még csak egyre jobban és jobban beleszerelmesedtek egymásba. A legjobban akkor érzem magamat, ha csókolózás közben, csillogó szemmel rám néznek mind a ketten. Ilyenkor huncutul rájuk kacsintok, mert már kacsintani is tudok. Boldogan felkacagok, mert tudom, hogy amíg ők szerelmesek egymásba, addig én is nagyon-nagyon boldog Manó lehetek. Ha pedig én szeretem őket, akkor ők is szerelmesek maradnak egymásba. Nagyon vigyázok rájuk, és nagyon szeretni fogjuk őket Nővérkémmel együtt.

 

 

Szomolya, 2009. március 11.

 

 

                                                                                              Sára Manó

 

 

 

Kedves Manófélék!

 

M

ai levelem kicsit váratott magára. Ennek oka, hogy most már szüleimmel többet vagyunk kint a szabadban, mint bent. Sokkal többet sétálunk, csavargunk, járunk a játszótérre. Én sem nagyon szeretek bent lenni. Amióta csak egyszer alszom napközben, este valóban elalszom fél tíz tájékán, viszont már reggel hat, fél hét körül felébredek. Megiszom a kakaómat, és már legszívesebben mennék világba, de apa és anya olyan nehezen térnek magukhoz, hogy fél nyolc is elmúlik, mire el tudunk indulni. Nagyon-nagyon jó idő van. Az udvarunkon üde zöld lett a fű, szinte hívogatja játszani az ember lányát. A fű között tiri-tarkán virít a pitypang, amit én csak „pimpónak” hívok. Nem lehet megállni, hogy ne szedjek belőle csokrot édesanyának és maminak. A pimpó egy-egy alapos leszedés után szaporodik, mert egyre több lesz. Az egyik délután apa tönkre akarta tenni a zöld-sárga szőnyeget, hozott egy nagy zúgó gépet és lenyírta vele a füvet. De másnapra pimpók újra kivirítottak és még többen voltak, mint fűnyírás előtt. Szerintem lehúzták a fejüket, hogy megmenekülhessenek. Nagyon szeretek virágot szedni, kár, hogy apuci nem minden virágot enged leszedni. Rendszeresen gyepálom a kövirózsát, és a kék szibériai gyöngyikét. Tetszik a rikító nárcisz is, olyan murisan nagy feje van neki, de apa nem engedte leszedni őket. Apa nem tudja, mire jó a virág, ő csak gyönyörködik bennük, pedig én egyiket-másikat meg is eszem. A pongyola pimpóból egy idő után szőrös buci lesz, ami istenien repül, ha belerúgsz. A szétszálló kis szőresernyőket meg lehet kergetni. A játszótérre felszerelték a hintákat és én úgy döntöttem, imádok hintázni. Akár 30-40 percet is el tudok tölteni hintázva, vagy egyedül, vagy a szüleim ölében. Már hintáztam Egerben is az Érsek kertben. Otthon szobahintánk van, de apa már készíti a kinti hintát. Nagybácsimmal nagy, vastag fákat vágtak ki. Apa a fákat meghámozta, most száradnak. Az én apukám soha életében nem épített hintát, de most, mert a kislányának építi, mindenféle tanulmányozásokat és szakmai tanácskozásokat folytat szomolyai hintatulajdonosokkal. Apuci elsősorban biztonságos hintát akar nekem építeni, így a hinta, süllyesztett lesz, le lesz betonozva, meg lesz vasalva, meg lesz támasztva, ki lesz cövekelve, földrengésbiztos lesz. Apa polírozni, festeni, lakkozni, szeretné, homokágyba akarja tenni. Tulajdonképpen senki nem tudja követni, hogyan is akarja elkészíteni. Ilyen műgonddal hinta még soha nem készült a világon. A védő néninek is van hinta az udvarán. Amikor anya megkérdezte hogyan csinálták, csak annyit mondott leástuk és kész, azóta is áll. A mi hintánk még nem áll, de hasonló biztonsági előkészületeket völgyzáróhidak építésénél szoktak tenni. Az igazság az, hogy az én apukám ilyesmihez nem is ért, de mivel nagyon szeret, így biztosan szép kerti hintám lesz hamarosan, vagy egy kicsit később. El is felejtettem mondani, hogy elkészült a fürdőszobánk, úgy háromnegyed év alatt. Olyan szép lett, hogy én is ott fürdöm esténként. Itt aztán lehet lubickolni meg pancsolni, összefröcskölni aput! Igazán hangulatos így fürizni, hogy közben szól a rádió, habzik a víz, apa szivaccsal csikizi a hátamat, nézegetni tudom magamat a tükörben.

A Zsani Manó meg, a Bence Manó rendszeresen jár hozzám játszani az udvarra. Az anyukák nyugodtan tudnak beszélgetni az udvaron, mi meg labdát kergetünk a fűben. Ha el is esik valamelyikünk, nem tudja megütni magát. Apa nem győz betelni a Manók látványával és nagyokat nevet rajtunk. Készült is rólunk egy csomó fénykép. Apa rendkívül érzékeny a kertre, de amikor együtt vagyunk, csak csillogó szemmel néz minket, vagyis hogy engem, és nem szól, amikor leszedjük a kövirózsát, felrúgjuk a kerti törpét, letapossuk a tulipánt, megtapossuk a macskát arrébb gurítjuk a sziklakert köveit. Fali és Pofika, nevű cicáink, rendszeres üldöztetésnek vannak kitéve részemről, mert mindig igyekszem megtépni őket, de még mindig kitartanak, nem bujdostak el. Piros néni barátném, Bobi nevű kutyája hasonló üldözött sorsot él, de ő is megvan és még csak meg se ugatott egyszer sem, pedig őt rúgtam már le játékból a teraszról. Esténként apa a helyre állítja az udvar testi épségét.

 

Képzeljétek! Anya és apa egész napra együtt hagyott Mamikámmal. Édesanyám lassan visszamegy dolgozni. Nagymamámmal leszek együtt sokat. Mindenki izgult, hogyan telik el a nap, de semmi baj nem volt velem, csak mami fáradt el rendkívüli módon, mert mindenhová szaladgált utánam. Beszaladgáltuk az egész házat, lent és fent, voltunk az udvaron és sétálni is. Mami közben még Dédit is ellátta. Nagyon szívesen voltam vele, és leszek máskor is. Mamikám a legtürelmesebb hozzám, mindig nagyon szépen elmond dogokat, még akkor is, ha nem szabad valamit. És a legszebben is ő énekel nekem, még hangja is van, ami apának nincs, ennek ellenére ő is szívesen énekel. Az Ugrifüles című meséből énekelgeti az „Ugri a bokorban vígan játszik…..” kezdetű dalt, és legtöbbször mindig ezt. Apukám sokmindent tud, és szerintem nagyon okos, de énekelni, és mint fentebb állítottam szerelni egyáltalán nem tud, ennek ellenére mindig próbálkozik vele, néha sajátos eredményekkel.

 

Nagyon szépen tudok beszélgetni, válaszolok is bizonyos kérdésekre. Például ha nagymami megkérdezi, hogy: „Mi nagymaminak Sárika?”- Vijág. Apának Sára manó, kincs. Anyának „pulutó” vagyok, amit senki nem tud mit is jelent pontosan. Megsúgom nektek, hogy a „pulutó” anya szeme fénye, lelke öröme, virító szépsége. Ennyit jelent, semmi mást. Nikinek Cica vagyok. A pimpót is gyönyörűen kimondom, és azt, hogy csótány. Van egy ilyen játékom, ami apa szerint nem is csótány, hanem csíbor, de azt nehezebb kimondani. A csótány sokkal gusztustalanabb, de azt legalább ki lehet könnyen mondani. Ha pedig azt akarom, hogy anya, nagymami és apa sorba üljenek, azt mondom nekik, hogy csüccs. Esténként még mindig lemegyünk hancúrozni a Dédiékhez.

 

Nagyon szeretem ezeket az együtt töltött estéket. Sára Manó ilyenkor valóságos show műsort rendez. Együtt főzök például a „Hal a tortán” című televíziós műsor szereplőivel. Mami kék táljában összegyűjtögetek porcelán kutyát, követ, masnit, díszterítőt, papírfecnit, és ezeket összekavargatom. Mi lesz belőle? Apa szerint, becsinált leves. Meg is szoktam kóstoltatni. Szívesen bújócskázom, de még szívesebben keresem Dédit itt-ott, például az asztal és a fotel alatt, a sarokban, a sütőben és a hűtőben, akkor is, ha szegény, mindig ott mosolyog rajtam, az ágyán.

 

Mostanában azonban, amíg kint világos van, engem nem lehet bekényszeríteni semmilyen zárt területre. Ha mégis megpróbálkozik evvel valaki alapos hisztit rendezek. Így van, amikor este kilenc is elmúlik, mire fürdeni kezdek. Ennyi napi hancúrozás után igazán elfáradok, a cumikámat sem dobálom szerte szét. Inkább odabújok anyához, és csendben elalszom.

 

Jó éjszakát Manócskák! Álmodjatok szépeket!

 

 

Szomolya, 2009. április 17.

 

                                                                                                          Sára Manó

 

 

 

Kedves Manók, Makinyulak, és Koboldmakik!
 
M
a már szinte nincs olyan szó, amit meg ne tudnék ismételni a magam manó módján a szüleim után. Utánozom őket, mint a kismajom. Na jó, olyan dolgokat, mint a páviánmajom, krokodilus, lépegető eszkavátor még nem tudok kimondani, de például kimondom, azt, hogy csinglingling. Még apukám is nagyon nehezen mond ki egy-két szót, amikor olyasmiről beszél, hogy szociábilitás, retrospektív, neki is összeakad a nyelve. Szerintem az öt legszebb manószó: brumma, csinglingling, hopiter, kincsss, pimpó. Összetettebb dolgokat is mondok, például azt, hogy: „nem jó”. Apa ugyan elkezdte írogatni, Sára Manó szótárát, de már annyi mindent mondok már, érthetően és tisztán hogy lassan-lassan nem lesz értelme folytatni. Testvéremet, Nikit „Niná-nak” szólítom. Esténként, feje tetejére állítom a szobáját, lerámolom a pipere cuccait, és szétrámolom a játékaimat nála is. Apa segít, és estére beillatosít a legdrágább parfümjeivel, egyszerre többel is. Néha tényleg olyan, mintha rám borult volna az illatszerbolt kirakata. Imádok az ágyában hancúrozni, apucival jól összetúrjuk az ágyneműjét. A tükör előtt úgy próbálom sminkelni magamat, ahogyan Nikitől látom. Cirógatom a pofikámat a pamacsaival. Nem is csoda, ha néha alaposan ki is borítjuk a tesómat. De csak szeretetből! Az, az igazság, hogy nagyon szeretem őt, azért is utánozom, még az öltözködését is. Néha magamra húzom a topjait.
 

Anya mostanában „Rongyvár Pulutónak” nevez. Aki nem érti, hogy anyának miért is vagyok, Rongyvár Pulutó, annak elmagyarázom, hogy anya imád és nem is tudja elmondani, mennyire, ezen kívül rendkívüli mértékben huncut betyár virgonc is vagyok. Így aztán csak azt mondja, hogy Rongyvár Pulutó, mert erről sem lehet elmondani, hogy milyen, és hogy, hogyan is néz ki. Nagyon-nagyon szép! Ti láttatok már Rongyvár Pulutót? Így néz ki:

Kép

 

 
 
 
Rongyvár Pultutó
 
A kerti hintám olyan jól sikerült, hogy apa vérszemet kapott és épített nekem egy homokozót is. Hasonlóan katasztrófabiztos lett, mint a hintám, viszont egy hét alatt készen lett,vagyis majdnem, mert lefestve még mindig nincs. Szerintem a festésre apa külön tanulmánytervet fog készíttetni, és tanulmányozza a néhai, nagy homokozó lefestők, Munkácsy Mihály bácsi, és Csontvári Kosztka Tivadar bácsi napjainkra megmaradt, lefestett homokozóit. A homokozó kedvenc játszóteremmé vált, és a hintát sem rontják el minduntalan, mint lent a játszótéren, a faluban. Szerintem, ha apucit szépen megkérem, hullámvasutat is épít nekem az udvaron, amire belépőjegyet szedünk. A pajtásaim még mindig járnak hozzánk, de mivel játékaim olyan jól sikerültek, féltékenyebb vagyok, mint eddig. Elvégre mindenkinek van apucija (jó esetben) építsen minden apa a gyerekének hintát, meg homokozót, ez a legkevesebb. Apa már komolyabb dolgok építésre is vállalkozik, most kerti lépcsőt szerkeszt. Lépcsőre még egyáltalán nem hasonlít, de mi komolyan hisszük, hogy kerti lépcső lesz egyszer belőle, ha máskor nem akkor a következő évben. Apa állítja, hogy nagyon szép lesz. Szerintem apa hamarosan hozzákezd, csak úgy a két kezével nekem és Nikinek házat építeni. A hozzávalókat majdcsak összeszedi innen-onnan az évek alatt. Végül is ráérünk. Amikor az erre járó ismeretlenek megkérdezik, hogy mit építünk abból a sok-sok kőből, amit apa idehoz és hozat a Bükkalja széles vidékéről, anya csak tömören annyit mond piramist. A kőgyűjtő mániámat biztos, hogy apától örököltem. A múlt este még a sapkám alól is kő esett ki, senki nem tudja, hogyan kerülhetett oda.
 
Tájékoztatlak titeket, hogy 2009. május 07. napján kimondtam saját nevemet, miután egy néni megkérdezte a patikában, hogy: Hogy hívják ezt a babát? -Sája. Apa nevét is kimondom: Olti, Dédi pedig: Óza. Anyuci: Gii, Tesóm: Nina. Az egri mamim Erzzsi. Az idősebb néniknek úgy köszönök, hogy pápá, csaó. Röpke két hét alatt, nagyon sok mindent megtanultam mondani. A jépa, kumpi, tészta, bab sikeres kimondását követően, a szüleim várják mikor sikerül kimondani a jókai bableves nevét, amit egyébként nagyon szeretek. Anya jól szétnyomkodja benne a babot és a répát. Rengeteget eszem, elsősorban tésztát. Ezt nagyon szeretem. Ha eleget jajgatok érte, mami és apa bármikor főz nekem tésztát, még vacsora után is. Megfigyeltem, hogy ha apát összecsókolgatom, bármit megcsinál nekem, például lefekvés után is hoz vizet. Így aztán rendszeresen eljátsszuk, az: apa víz, víz, puszi, puszi, pápá, arra, arra, című játékot. Ez arról szól, hogy: apa, ha egy kicsit is szereted a lányodat, akkor azonnal hozol neki vizet, itt van érte puszi, na nyomás igyekezzél.
 
Megérett az idei, szomolyai, mézédes fekete cseresznye. Olyan feketék a bogyói, mint Sára Manó szemei, és olyan fényesek, hogy Sára Manó látja bennük a tükörképét. Van a fán is, az udvarunkon. Amikor lakmározom belőle, szép lila lesz a pofim. Ez az a csemege amitől mi, szomolyaiak olyan egészségesen és sokáig élünk. Állítólag egyszer kutatók meg akarták figyelni, hogy meddig élnek a szomolyaiak a rövidszárú, mézédes fekete cseresznyétől, de nem sikerült megállapítani, mert a figyelés közben a kutatók megöregedtek és meghaltak. Így aztán a mai napig titok, hogy milyen sokáig lehet élni annak, aki szomolyai mézédes fekete cseresznyén nő fel, mint például én is.
Ha más dolgotok nincs, látogassatok el hozzánk Cseresznyefesztiválra. Mi már nagyon készülünk rá. Idén, talán még nagyobb buli lesz, mint tavaly. Velem is biztosan találkozhattok az utcán sétálgatva. Ahol anyucival és apucival egy manóantennás kis Rongyvár pultutó csíntalankodik, az egészen biztosan Sára Manó lesz.
 
Most zárom soraimat, megyek apucival hancúrozni. Puszi.
 
Szomolya, 2009. június 7.
 
 

                                                                                  Rongyvár Pultútó

 

Kedves Manótársaim!

 

M

ost először igazán elkapott egy kis torokgyulladás, vissza is estem. Lázam volt, és nagyon nyűgös voltam. Nagyon nehezen vetem be azokat a rosszízű gyógyszereket. Talán ti is megértitek milyen nehéz az, amikor egy manó szájába és fenekébe mindenféle bogyókat gyömöszölnek bele. A kicsi fenekemből eddig csak bogyók jöttek ki, úgy tudom arra is való, akkor most miért rak bele anya kúpnak nevezett bogyót. Éjszakánként a szüleim együtt sírtak velem, amikor a magas lázam miatt, muszáj volt bogyózni. Sok rosszat át lehet vészelni, csak beteg ne legyen az ember! Ma viszont már jobban vagyok, a lázam is elmúlt, úgyhogy meg is ragadom az alkalmat erre a naplófejezetre.

 

Ha hallanátok, mennyi mindent beszélgetek! Már nem csak az első szótagokat ismétlem meg, hanem hosszú szavakat is könnyedén kimondok. Mondjuk például azt, hogy hintaló, pókháló. Kedvenc modókáimat is elmondom, az „ecc, pecc, kimehetsz”-ből, az „ugorj cicát”. Anyukám és apukám ezt úgy tanította meg, hogy a buszban nem csak a kiskrampusz, hanem én is benne vagyok, hogy szerepeljen benne egy Manó is. Amikor pedig ott tartunk, hogy elindult a busz, csak a kiskrampusz esik ki a baba, Sára manó benne marad. Fontos, hogy a vége jól süljön el, mert akkor én boldog vagyok. Tudom a kenderzsuppot is. Egy-két szót igazán kitekerek, amiből nagyon jópofa dolgok származnak. A babakocsimat, például, bakokónak nevezem. A játszótéren lévő libikókát meg likukunak. A tévé távirányító, édesapám szerves részét képezi, esténként csak az ő kezébe lehet. Anya szerint ettől érzi magát igazán férfinek a családban. Szüksége is van erre, ennyi nő között. Én a televízió távirányítót, tavítototónak nevezem, és néha megpróbálom elcsenni tőle, sikerül is. Mondatokat is mondok, például azt, hogy:

-                     Baba tentél!

-                     Tíz óra múlt, kell tentélni.

-                     Baba alukál.

 

Ilyen árnyaltan kifejezni magamat, egy-két hét alatt tanultam meg. Azóta szinte átbeszélgetem az egész napot. Olyan is volt, hogy álmomban beszéltem, konkrétan azt mondogattam, hogy Törperős, törperős. Kifejezőkészségem odáig fejlődött, hogy folyékonyan hazudok. Apa le is vonta tanulságként, hogy ez velem született képesség. Az ugyanis természetesen képtelenség, hogy tőle örököltem. Váltig állítom például, hogy bilibe pisilek és kakilok, pedig ez nem így van. Azt is mondtam a minap, hogy anya kakilta le a lepedőt, pedig én voltam. Ha mamikám megkérdezi, hogy bántottam-e Sára Manót, gyönyörűen csengő hangon kijelentem, hogy igen és meg is mutatom, hogy a kezemen. Pedig nagymamim talán még hangosan sem szólt rám. Ő az egyik, aki mindent megenged nekem, a másik meg anya, apa, másik nagymamim, Erzsi és Nina, a tesóm. Így aztán előfordul, hogy direkt csínytalankodok, kiborítom a kis kosárból a játékaimat a földre, és ha megkérdezik,hogy: -Mit csináltál Sárika? –közlöm, hogy: Rumlit. Apa engedelmesen összeszedi a szétszórt babákat, köveket, hajgumikat, törpéket, kockákat, csipeszeket, de én újra és újra kiborítom. Játszunk, és közben nagyokat nevetünk. Az udvaron is sokat játszunk. A homokozómba, innen a szomszédból, Debrecenből hozott Ali, nagyon nagy bátyám homokot. Most tele van a homokozóm, és ez a homok jól tapad, lehet belőle tortát sütni, várat építeni. És jól koszolódik tőle a manó ruhája. Apával kertészkedni is szoktam, locsolom a virágokat, és vizet lapátolok. Ettől a homok beleázik a ruhába, és tényleg úgy lehet kinézni utána, mint a kismalac. Amikor nem vagyok beteg, sétálunk a faluban. Anyukám akkor is kivitt sétálni, amikor torokgyulladásom volt, azt monda, hogy a Napocska a legjobb gyógyszer. Le merek csúszni a játszótéren, már a nagy csúszdán is, pedig az meredek, és van vagy négy méter hosszú. Apa felvisz a létrán a magas fatoronyba, anyukám meg lent vár. Közben csak úgy repül Manó. Csúszdázás közben is szoktam huncutkodni, amikor senki nem figyel oda, fejjel lefelé csúszok le. Ebben az a jó, hogy kellemesen el lehet szédülni tőle.

 

Ninánál, kitört a nyári szünet, nem jár iskolába, így napközben is lehet huncutkodni vele, és ellopkodni a piperéit. Már két üveg egyébként márkásparfümje is az enyém. A szüleink nagyon megdicsérték, mert nagyon jó bizonyítványt hozott az iskolából. Most sokat lustálkodik, van, hogy csak délben kel ki az ágyából. Egyébként, amikor beteg voltam, sokat segített anyukámnak a ház körül, még főzött is egy finom nokedlit, amivel én is teleraktam a pocikámat. A bundás kenyeret is nagyon szeretem, amit süt, még sajtot is kever hozzá a tojáshoz. Szerencsére nagyon jó étvágyam van. Apucival néha még későeste is kisettenkedünk a konyhába egy kis parízert csipegetni. Apa esténként olyan jóízűen tud enni, hogy muszáj kapcsolódni hozzá. Anyu és apu még akkor is vacsoráznak, amikor én már alszom, pedig az este 11. körül van. Apa nagy tálcán hozza be anyukámnak a finom illatú levest, a púposan megrakott tányérokat. Apa azt állítja, hogy éhgyomorra nem lehet szerelmeskedni, és ezzel anyuci is egyetért. A felvett kalóriákat így le is dolgozzák, igyekeznek egészségesen élni.

 

Apa szabadidejében még mindig lépcsőt épít. Képzeljétek, már kezd tényleg lépcsőhöz hasonlítani. Ha nektek lépcsőt kellene építenetek, ti biztosan az alján kezdenétek. Az én édesapám, a lépcsőt a tetején kezdte építeni. Sokan igyekeznének, azt hiszem egy lépcsőt olcsón és gyorsan megépíteni. Apa ezzel szemben a lépcsőt lassan és elég drágán építi. Már van benne vagy tíz zsák száraz beton. Így nem fogja elfújni a szél. Ami készül, az nem díszlépcsősor, hanem a hátsó kertbe vezető hármas lépcsőfok, de már igen sok munka és igen sok beton fekszik benne. Anya sokszor kritizálta, hogy miért így csinálja, mert szerinte a kőművesek, akiket már sokszor látott lépcsőt építeni nem így csinálnák. Apa azt állítja, az ellenség megtévesztése miatt építi a lépcsőt, anya szerint, meg azért mert nem ért hozzá.

 

A cseresznyefesztiválon olyan jó időnk volt, hogy csuda. A buli három nap és három éjjel tartott. Rengetegen voltak Szomolyán. Sára Manó evett sok, sok cseresznyét, és rétest. Kaptam vásárfiát is, egy színes szélforgót, ami most a „bakokót” díszíti. Anyuci meg apucitól egy szép B betűt, ami a neve kezdőbetűje. A B betű egy szép láncon lóg, ami a nyakában van. Hordja mindig, amikor csak teheti, így reklámozza, hogy ő ezt apucitól kapta. A szomolyai fekete cseresznye az idén is mézédes volt. A másik kedvencgyümölcsöm a málna. Most van a dömpingje. Néha még a kis fülem is piros a málna levétől. Csak úgy tömöm magamba, meg se rágom, csak kilefetyelem a tányérból. Apa ígéri, hogy sok-sok gyümölcsöt fogunk enni ezen a nyáron. Már előre várom a barackot, a dinnyét, a szilvát, a körtét, szőlőt. Ha sok gyümölcsöt eszem attól leszek csak igazán egészséges. Nem hiányzik még egyszer a torokgyulladás.

 

Nyaralást nem tervezünk az idén. A mi nyarunk a nagy udvaron, a zöld fűben, a virágos kertben, és apának a lépcső kivitelezéssel fog eltelni. Remélem a szüleim szabadságon is lesznek és akkor még többet tudunk együtt játszani.

 

Zárom mára soraimat. Ne feledjétek, a rossz és eleven Manó, biztosan egészséges Manó. Nemsokára újra írok.

 

Szomolya, 2009. július 3.

                                                                                              Rongyvár Pulútó

 

 

Kedves Manófeleim, aprónépek!!!

 

N

agy esemény van nálunk, írok is gyorsan róla. Tegnap, 2009. július 2.-én kis unokahúgom született. Kövecses Lillának hívják és nagyon pici, gyönyörű manó baba. Már nem én vagyok a legkisebb manófülű a családban, van tőlem kisebb is. Lilla apukám testvérének manója. Még aznap el is mentünk megnézni őt. Apa gyorsan elmesélte nekem is, még egyszer, már 68.231-edszer, hogy hogyan is volt, amikor én születtem. Igaz, valahányszor elmeséli, kellemesen végigbizsereg tőle az egész testünk. Lilla nagyobb, mint én voltam születésemkor. Én egy nagyon-nagyon kicsi manócska voltam, apuci azért is hív még mindig Manócskának. Igazán szép kisbaba ő is, és még egy nagyot ásított is amikor megnéztük. Mivel, hogy ő is kislány apa meg is jegyezte, hogy ezek a Kövecses apukák, csak egyféle manót tudnak nemzeni. Így mi Kövecsesek tovább gyarapodtunk, sokasodtunk. Szomolyán vadul tombol a nyár, és tényleg csak úgy lehet kibírni a rekkenő hőséget, kora délutánonként, ha pancsizhatunk egyet az udvaron. Így apukám majd mindennap kiviszi az udvarra a kis fürdőkádamat, a kis medencémet, megtöltöm hűsítő vízzel, aztán levetkőztet csurira. Aztán, zsupsz, bele a vízbe! Ott aztán pancsolok világba, locsolom szerte széjjel a vizet. Még apa meg anya is csuromvizes lesz mellettem, pedig ők ruhában állnak mellettem. A víz szinte megrészegít, hihetetlenül imádok locsolkodni, fürdeni, pancsolni, lubickolni. Az sem érdekel, ha ilyenkor a sétálós ruhámban vagyok. Olyan is volt már, hogy készülődtünk valahova, és apával előre kimentünk az udvarra, várni a többieket. Mire anya is felöltözött, elkészült Sára Manót lehetett újra vetkőztetni, öltöztetni, mert összepancsoltam és összesároztam magamat. Locsolgatom a virágokat is, jó koszos tud lenni tőle az ember Manója. Anya sok mindenben nem ért egyet apukám nevelési elméleteivel, ami leginkább abból áll, hogy mindent megenged nekem. Apa perszer mindezt megideologizálja, mert okos ember, hogy a szülőnek az a dolga, hogy a kis manója jól érezze magát, boldog, vidám gyermekkora legyen. Ez ugye a leginkább úgy érhető el:

1.                Ha a Manónak mindent lehet, lássd: fára mászni, macskát kergetni, pancsolni, koszolódni, sziklát mászni, dobálni, firkálni a falat, lógni a függönykarnison……..

2.                Ha a Manó jól kinevetheti a szüleit.

 

Közben apukám sűrűn emlegeti egy szegény, jobb sorsra érdemes pszichológus bácsi nevét, aki tankönyvein ő is nevelkedett. Úgy hívják, hogy Dr. Rancscburg Jenő. Anyukám nem is olvasta a Jenő bácsi könyveit, de szentül meg van róla győződve, hogy ilyesmit nem írhatott le, csak apa értelmezi félre az olvasottakat. Tény, hogy apával vidáman megvagyunk, és csuda jókat bohóckodunk, és ő az aki csak együtt nevet velem akkor is ha összefirkálom tollal, akkor is ha a fejére ülök, akkor is ha megcsavarom az orrát, vagy megcsipdesem a cicijét. És tényleg nem valószínűsíthető, hogy a Jenő bácsi valaha is írt arról, hogy, hogyan kell pedagógiailag helyesen viselkednie annak a szülőnek, aki kis Manója összefirkálja a felső testét tollal, a fejére ül, az orrát csavargatja, megcsipdesi a cicijét, vagy csurom sáros lesz ő is, meg a Manó is viráglocsolkodás közben. Egy a lényeg, hogy bár tombol a nyár, és mi nem mentünk az idén nyaralni, mégis minden nap olyan anyával meg apával, mamikáimmal, meg a tesómmal mintha nyaralnánk valami szép helyen. A Jenő bácsi azt sem írhatta le, mi a szülő teendője, ha a manója füvet eszik. Pedig én merő huncutkodásból meg szoktam kóstolni a füvet, csak hogy apa, utánam szaladjon, és jajveszékeljen,meg jól megcsiklandozzon. (Megjegyzés: Homokot is szoktam enni, részben ugyanezért) Apa kéri jelen levél olvasóit, írjátok meg, hogy a Ti gyermeketek is eszi-e a füvet, illetve a homokot! Apa meggyőződése, hogy én valóban nem egy kislány vagyok, hanem koboldmaki-manó, azért csinálok ilyesmiket. A koboldmaki-manók lélektanáról nem született még szakmai leírás. Már nem kell az érintetteknek sokáig várni, apa hiánypótlásként úgyis megírja ezt a könyvet. Az lesz a címe: A koboldmaki-manók fejlődéslélektana, avagy: Mi kell ma a Makinak??? (Próbáld gyorsan, többszöris kimondani) És ebben a könyvben biztosan lesznek idézetek Sára Manó naplójából.

 

Ujjé! Készen van a kerti lépcsőnk! Az a három lépcsőfok fél évig készült, de ha engem kérdeztek gyönyörű lett. A terméskőburkolás igazán ide Szomolyára való. Apukám mondogatja is, hogy hamar munka ritkán jó! Anya szerint néha-néha azért csak jó lenne, főleg ha fél évig a hátsó kert, és az ott lévő szerszámok és miegyebek lépcső hiányában nem közelíthetőek meg. Így tovább szépült az udvarunk, csak anya aggódik, nehogy apa a fejébe vegye egyszer, hogy átalakítja a konyhát, mert akkor 2-3 évig nem eszünk, vagy legalábbis a konyhában nem.

 

Voltam ám Miskolcon az állatkertben! Hát még ilyet! Sok-sok olyan állatot láttam, amelyiket még a képeskönyveimben sem. Például mangusztát, lámát, mosómedvét. Csodálatos Nap volt, amit anyucival, Ninával, és apucival tölthettem. Az állatkertben játszótér is volt, ahol hatalmas csúszda állt. Megvártam, amíg a többi kis Manó mással játszik és csak akkor csúszkáltunk apával, amikor birtokba vehettem a teljes területet. Nem is tudom, hányszor csúszhattam le. A csúszda mostanában a kedvenc játékom és a csúszási technikám is sokat tökéletesedett. Apa még vigyáz rám,de már egyedül is le merek csúszni, akár a legnagyobb csúszdáról is. Azóta nem is igazán felel meg a mi kis Szomolyai játszóterünk, és gyakran „kirimánkodom”, hogy apa vigyen be autóval Egerbe és játszhassak a nagyjátszótéren, ahol az, az óriási szökőkút is van, meg olyan gyönyörű a fű, hogy öröm benne ülni és enni belőle. Apa meg csak szalad, szalad, és jajveszékel, hogy: -„Sára Manó ne egyél füvet, szépen kérlek!!!!” De én csak huncutkodok és mondom ,hogy: -”Eszek füvet, eszek füvet.” Belemászunk a babaházba, beleülünk a forgós hintába. Hazafelé nagyot autózunk, és ezeken az éjszakákon Sára Manó olyan igazán jóízű, nagyot alukál, a nagy hancúrozás után. Ki szokott sétálni velünk Erzsi mamikám is és vele is remekül lehet hancurkodni.

 

Most már igazán folyékonyan tudok beszélgetni reggeltől-estig. Tudok kérni kakaót, vizet, parízert, el tudom mondani, hogy hozunk a boltból kenyeret, krumplit, tejet, répát. Ha pedig Marika mami azt mondja: „-Sára, add ide a majorannát, vagy a nátrium benzonátot, akkor azt, ki tudom venni a fiókból. Mindezeken felül ügyesen lopkodom mamikámtól az evőeszközöket, úgyhogy már volt, hogy mamikámnál semmi nem volt, amivel ki lehetett volna kanalazni a levest. Marika mami néha megkísérli visszalopkodni a készletet, de én résen vagyok, és nem engedem, hogy ezek a kincsek felhalmozódhassanak odalenn. Odajutottunk, hogy amikor köszönünk este el, mamikám megkérdezgeti, hogy: „-Sára Manó, ma nem lopsz semmit?” Ha már mást nem tudok magammal vinni, ad a dédikém savanyú cukrából.

 

Igazán jó, hogy a kertünkben érik a paradicsom, a paprika és ezeknek az íze sokkal jobb, mint amiket a boltban lehet kapni. Apával, még fürizés után is kisompolygunk a konyhába, beleülök az etetőszékbe, és nagyokat falatozunk pariból, csupasz kenyérből, kerti paradicsomból, hagymából, paprikából. Itt a dinnyeszezon és ez lett az egyik kedvenc gyümölcsöm. Szomolyán a dinnye egy dudálós autón terem, mindig szaladni kell utána, hogy az ember manója kifoghasson egy-egy érett dinnyelabdát. Azt nagy szuszogva hazahozzuk, aztán nekiesünk, és abba se hagyjuk, amíg csak el nem fogy az a szép piros bele. Apa mindig arra apellál, hogy jó hideg dinnyét fog majszolgatni, a részét beteszi a hűtőbe, és amikor este nekiáll, hogy belakmározzon belőle, sokszor már csak a hűlt helye van. Apa ugyanis nem ismeri a régi közmondást, ami teljesülésnek annyi, de annyi tapasztalati forrása van: Amit ma megehetsz, ne halaszd holnapra!

 

Hát ennyit egyelőre rólunk. Apa hazajött a dolgozóból. Szegény tiszta izzadt! Kint 40 fok van. Szerintem megyünk pancsizni. Jól össze is pocsolom apát!

 

Szomolya, 2009. július 23.

 

 

                                                                                              Sára Manó

 

 

Kedves Manópajtik!!!

 

 

V

égig tudom mondani azt a versikét, hogy:

 

„Gyerekek, gyerekek,

szeretik a perecet.

Sósat, sósat jó ropogósat!

Aki vesz, annak lesz,

aki nem vesz, éhes lesz!

 

Ez szabad Manó előadásban a következőképpen hangzik:

 

„Gyerekek, szeretik pejecet.

Sósat, jopogósat.

Aki vesz, lesz.

Nem vesz éhes lesz.

 

Megy már a „csön, csön gyűrű”, kezdetű mondóka is, meg változatlanul az, amelyikben benne van az:”Ugoj cica! Apával az ugorj cicát el-eljátsszuk, plüss állatokkal. Ügyesen továbbfejlesztettük a mondókát, így elmodellezve, egy cicával, két egérrel, két cicával, két egérrel, egy egérrel, két cicával. Most hirtelen több variációt nem tudok. Tényleg nagyon-nagyon élvezem, hogy mindent el tudok mondani. Apuci kéri, hogy feltétlen meséljem el, hogy káromkodni nem tőle tanultam meg. Az, az igazság, hogy először anyucitól hallottam, hogy: „Sára manó, egy édes kis picsa.” Ebből aztán az lett, hogy amikor anya megkérdezte, hogy micsoda Sára anyának,én azt válaszoltam, hogy „picsa.” Én nem is tudtam, hogy ez a szó csúnya! Anyuciék most már nagyon-nagyon vigyáznak arra, hogy mit mondanak előttem.

 

Lassan-lassan vége van a nyárnak. Júliusban, a rekkenő hőségben sokat pancsoltam az udvaron. Eleinte nem mertem belemászni a kis, felfújható műanyag medencémbe, inkább saját fürdőkádamat használtam, de mostanában ide-oda vándorlok, kádból a medencébe, medencéből a kádba. Isteni a vizet pancsolni, mammázni, innivalót szürcsölgetni közben. Fürizés közben a medencét tele szoktam pakolni, fűvel, kaviccsal, csigával, és ami a kezeim ügyébe kerül. Jó lett volna, ha a két macskánk is együtt fürdik velem, de erre nem voltak hajlandóak. Ha fürdeni nem is, csúszdázni apukám segítségével, már megtanítottam őket. A pancsoló vízbe, ha tehetem földet és homokot is teszek, így előfordult, hogy anyuci mocsártengerből vakart ki fürizés végén, és ahhoz is meg kellet fürdenem, hogy egyáltalán bevigyenek a lakásba. Hamar rájöttem, hogy a kis homokozómat szintén át tudom változtatni dagonyázóvá, elég, ha akis vödrömben, az esővízgyűjtő kádból vizet hordok bele. A dagonyázás a világ legistenibb dolga. Mezítláb tapisgálni a puha, homokban, közben langyos vízzel locsolgatni a testünket, túrni, túrni, ez valami földöntúli élvezet. Lehet aztán várat építeni, „tortát sütni” különböző homokozó formákból, apát a homokkal megdobálni. Anyuci eleinte azt gondolta, hogy ilyesmit csak nekem enged meg anyuci, amíg aztán Egerben a nagyjátszótéren nem látta, hogy a többi gyerek ugyanezt játssza. Persze azért a legkoszosabb az egri játszótéren is én voltam, no meg apuci, mert ő csurom sárosan felvett az ölébe. Így ballagtunk a parkoló autónkhoz is, mint két kismalac, anya és Nina, a tesóm, jól előre siettek, mintha nem is hozzánk tartoznának. Apa ráadásul egri, így sokakat ismer. Ebben az állapotban viszont apát csak kevesen ismerték meg, ami lehet, hogy jobb is.

 

Lilla nevű unokatestvérem Egerben, közben az anyukájával haza ment a kórházból. Hihetetlenül kicsi és aranyos baba. Kisebbet el sem tudnék képzelni, pedig a szüleim mesélték, hogy én még tőle is kisebb voltam. Lilla 55 centijéhez képest Sára manó csak 48 centivel született, de most már utolértem társaimat, van, akitől magasabb vagyok. Voltunk meglátogatni. Apa igazán elérzékenyült a kisbabától is, meg attól is, hogy újra végigélte az én születésemet. Apa egyébként nem érzékenyfajta, de ha a születésemről esik szó, mindig könnyezik. Azt hiszem, nagy hatással vagyok apámra. Büszke vagyok erre!

 

Még használom a pelust, de már önállóan pisilek a bilikémbe, ami zenél, ha telerakom pisivel. És már ültem a nagyvécén is, anyuci végtelen nagy örömére az egyik nap két és fél órát, a másik napon másfelet. Közben szorgalmasan tömködtem a kis combjaim közé három tekercs vécépapírt, és rendszeresen lehúzattam anyával. Kakilni még nem sikerült, azt a pelusba a legjobb. A nagy–nagy játszadozásban összeszedtem a térdecskéimre az első plezúrokat is, de csak egy egészen kicsit sírtam miattuk. A bőröm egészen érzékenyen reagál mindenre, ami csípés, marás, horzsolás, koppanás. Ebben egészen apucira ütöttem. Csodák csodája olyan igazán nagy borulásom még nem is volt, mert apuci és anyuci, mamikáim nagyon vigyáznak rám.

 

Nővérkém augusztus elején elment szerintem bulizni, szerinte táborba a Balatonhoz. Öt hosszú napig nem volt itthon és nagyon rettenetesen hiányzott. Amikor végre megint hazajött, nem győztem csüngeni rajta. Anyával és apával elémentünk a vonatok állomására, Egerbe. Még ekkora és ilyen hangos gépeket soha nem láttam, egy kicsit meg is voltam ijedve. Apa soha nem fogja elfelejteni azt, amikor defektet kapott az autónk és éppen idegesen, koszosan, erőlködve kereket cserélt, odamentem és nagy cuppanós puszit adtam arra a maszatos pofijára. Egyből jó kedve is támadt, sokkal ügyesebben cserélte azt a nagy kereket. A nyárból még hátra van egy kicsi. Mi lassan készülődünk arra, hogy Nina kezdi az iskolát. Már nyolcadikos lesz. Nina jövőre sem ballag, mert nyolcosztályos gimnáziumba jár, de apa megígérte, hogy jövőnyáron egy „mű ballagást”szervez neki. Családiasan végigsétálunk Eger városban, ahová iskolába jár, és elmegyünk a nagyjátszótérig. Ez az egri nagyjátszótér egy csudadolog, Már apa is ide járt, amikor kicsi volt. Van benne egy hatalmas szökőkút is, amit szintén nagyon szeretek. Még a tetejéről és az aljáról is csak úgy fröcsköl a hüsi vizecske. Előtte nagyon gondozott, zöld fű terül el, ahová imádok beleülni. A múltkor még táncra is perdültem, nagy boldogságomban azon a szép zöld gyepen, a többi bácsi és néni nagy bámulatára és jókedvére. A szökőkút mellett meg ott van kedvenc területem a nagyjátszótér, telis teli mindenféle játékkal, mászókával, hintával, csúszdával, babaházzal. Számomra a park valami hatalmas se vége, se hossza terület, ahol öröm elveszni, még tavacska is van benne, tavirózsával és békákkal, daloló madarakkal. Apa is emlékszik ara, milyen hatalmas volt neki a park amikor kicsi volt. Megjegyzem eddig én, el sem tudtam képzelni, hogy apa is volt kicsi, azt gondoltam ő már elve így született ahogyan van. Most viszont apának összement a terület, ha jó helyre áll, az elejétől a végéig belátja az egészet. Hát ezért sem érdemes megnőni, a felnőtteknek egyből viszonyítási pontjai lesznek, kicsivé válik a világ, és az ember máris kényelmetlenül érzi magát benne. Sára Manó viszont nagyon-nagyon jól érzi magát benne.

 

Ennyit rólam, hamarosan újra jelentkezem. Nyaraljátok alaposan ki magatokat. Puszi4

 

 

 

Szomolya, 2009. augusztus 13.

 

                                                         Rongyvár Pulútó Manó

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

szar a honlap!

(apakukiac1@gmail.com, 2014.07.06 20:07)

szar volt végigolvasni az egész napomat

szar a honlap!

(apakukiac1@gmail.com, 2014.07.06 20:06)

szar volt végigolvasni az egész napomat